5. tétel: A versújítás (A klasszikus triász: Baróti Szabó Dávid, Révai Miklós, Rájnis József. A nyugat-európai verselés meghonosítói: Ráday Gedeon és Földi János)

A költészet története

Változás a magyar költészet történetében a 18. sz. második felében:

(1)     a költészet művelőinek a költői formakészlethez való viszonyában: magasan kvalifikált értelmiségi-tudós körökből indul ki és megsejthető politikai-ideológiai háttere.

(2)     a költészetnek a társadalomban elfoglalt helye: a magyar nyelvű poézis széles rétegben válik a mindennapi élet részévé: egy erőteljes civilizációs fejlődés hozta létre, megteremtője és közönsége a mezővárosi és falusi értelmiségből, valamint a nemesi udvarházak lakóiból verbuválódik, és így művelődéstörténeti vonatkozásai tűnnek elő erőteljesen.

Az 1780-as években a költők már (nem tartoznak egyik csoporthoz sem) nem versújítók, de elfogulatlanul veszik birtokukba a versújítás eredményeit. Ők már erőiket művek létrehozására összpontosító alkotók. Költészetük önelvű költészet. Ihletüket a magán- és közélet konfliktusai iránti érzékenység is vezérli; s maradandó művek létrejöttét kondicionálják a szociális és politikai élet feszültségei.

A kor költészetének 3 nagy fejezete:

1)       a versújítás;

2)       a mindennapokat szolgáló, de már szélesebb nyilvánosságra is kilépő poézis világa,

3)       azok a költők, akik már autonóm személységek.

A VERSÚJÍTÁS

-          A 18. sz. középső évtizedeitől alakul ki az a verselési formakészlet, amely mindmáig a magyar költészet alapjául szolgál.

-          A 18. sz. közepén a verselés tradíciója egyszerre volt túl díszes és túl egynemű (= „magyaros”). Az 1780-as években zajló indulatos viták (= „pennaháborúk”) az újítók táborán belül zajló küzdelmek voltak.

-          A magyar verselési kultúra gazdagodásának hátterében részben a nemesi művelődés megerősödését és átalakulását, részben a nemzeti nyelvű irodalom presztízsnövekedését találhatjuk.

-          Ennek az alapja az, hogy az egyházi értelmiség a bécsi udvar egyre több felvilágosult vonást mutató politikájától távolodva a hazai nemesség felé fordul s humanista alapokra épülő képzettsége birtokában úgy véli, hogy a nemesi nemzet pozícióinak és öntudatának erősítésében a nemzeti nyelvű irodalomnak döntő szerephez kell jutnia. Tehát a másnyelvű művelődés közegében elsajátított eljárásokat és formákat igyekeztek meghonosítani a magyar nyelvben.

-          1750-es évtized: korai megnyilvánulások,

-          1760: első teoretikus igényű felszólalás;

-          1770-es évtized: intenzív munka a dolgozószobákban,

-          1780-as évek eleje: a mozgalom kibontakozik s az irodalmi élet középpontjába kerül.

-          A költészet története a 18. sz. második felének Magyarországán az általában vett költészetnek a története. A költők verstani újításait és teoretikus megnyilatkozásait nem lehet különválasztani költői gyakorlatuk lényegétől.

-          A kor iskolarendszerének s kulturális életének a nyelve a 18. sz. második felének nyitányakor a latin volt. Érthető hát, hogy az első mozdulatok a klasszikus verselés áthozatalára irányultak.

1.       Az antik verselési hagyomány meghonosodása.

-          Sylvester János Virág Benedek: antológiája 1540-1780-ig: Magyar poéták, kik római mértékre írtak (1804).

-          Az események 1760-tól gyorsultak fel.

-          Molnár János (jezsuita): többkötetes, vegyes tartalmú munkájának első könyvének bevezetője tkp. a klasszikus mértékben írott magyar verselés program nyilatkozata.

Kalmár György (protestáns) 1770-ben megjelent Prodromus idiomatis scythio-magorico- chuno-avarici c. latin-magyar nyelvű munkájában már egyenrangú lehetőségként ismertette a rímes-ütemes ill. klasszikus mértékű verselési módokat. A hetvenes években kezdődött el ténylegesen a „deák mód „ szerinti versírás.

Baróti Szabó Dávid (1739-1819)

·         1777, Kassa: Az új mértékre vett különb-különb verseknek három könyvek: az első nyomtatásban megjelent kizárólag klasszikus mértékű versekből álló kötet.

·         Erdélyben született, elszegényedet nemesi família gyermekeként. A jezsuita rend tagjaként az ország számos városában tanított, 1777-től 20 éven át Kassán.

·         1799-ben nyugdíjba vonul, hátralevő éveit a Pyber család birtokán, Virten tölti.

·         Munkásságának jelentősebb része fordítás (lefordította Vergilius Aeneisét, Milton Elveszett paradicsomát, Vanere Paraszti majorságát).

·         Általában alkalmi témák megverselője.

·         Inkább verstani izgalom késztette írásra s csak kevéssé saját mondanivalók feszültsége.

·         Verseiben folyamatosan szerepel a nemzeti nyelv ügye. àA magyar ifjúsághoz c versének témája: veszélyeztetve van a magyar nyelv élet, a veszély ellen az irodalom művelésével védekezhetünk. (A nyelv ügye nem áll szemben a „kard” birtokosainak ügyével).

·         A budai universitas felszenteléséről írott ódától (1778) a magyar nemes ideális alakját lefestő Képig szerepelnek együtt az írástudók számára fontos ügyek a nemesi ellenállás számára fontosakkal. A nyelvkérdés és a nemesi előjogokat biztosító törvény egyazon kérdéskör mozzanataként bukkan elő.

·         Az 1780-as évtized értelmisége a nemzeti nyelv és a nemzeti irodalom ügyének képviseletével egy újfajta nemzetfogalomnak és a nemzet fiai között egy újfajta értékrendnek igyekeztek érvényt szerezni.

·         Baróti Szabó Dávid konkrét motivációjában az egyház megingott presztízsét féltő pap öntudata működik.

·         Együtt alapítja 1787-ben Kazinczyval és Batsányival a kassai Magyar Museum c folyóiratot, barátságban van társaival de egyébként szakadék tátong közöttük.

·         Az Egy ledőlt diófához c. allegória felvilágosodás ellenes költemény, de Baróti Szabó nem tüzes konzervatív, inkább az egyeztetők közé tartozik.

·         A világnézeti-politikai kérdések számára másodlagosak voltak az irodalom mellett.

·         A deákosok közül ő tekinthető a legkevésbé tudós verselőnek, aki újításaival nem törekedett regulák felfedezésére, törekedett viszont a megszokottól, a szabályostól való távolodásra.

·         Banális témák megverselője; vonása a merészség.

·         Igénye a kifejezés rendkívüli ereje, szokatlansága és az eredetiség.

·         Tehát a konvencionális témák megverselője versformák és nyelvi megformálás tekintetében nem konvencionális.

·         Vakmerő inverzióihoz a merészségen túl a merés öröme, játékosság is kellett.

·         Kisded szótárában ritka magyar szavakat szed ábécé sorrendbe, hexametereket ír belőlük és magyarázatokkal látja el őket.

Révai Miklós (1750-1807)

·         A második deákos kötet szerzője; fiatal piarista.

·         Nyughatatlan, lázasan tevékeny és tevékenységét különféle területek között váltogató szellem.

·         Olyan klerikus, aki nem érezte jól magát a hivatással járó életmód keretei között.

·         Szegény családban született, az egyh.-i pályát inkább csak kényszerűségből választotta.

·          Vallásos meggyőződése modernizálódott, de hite nem rendült meg jozefinista szimpátiái és világias ambíciói miatt.

·         Néhány elöljárójának szűklátókörűségével konfliktusa támadt. Elégületlensége az egyh.-i regulák által körülzárt életkör szűkösségével volt összefüggésben.

·         Biztos volt benne, hogy az ő korában a toll vitézeinek ideje érkezett el.

·         Mint deákos költő lép a színre, majd újságíróként tevékenykedik, köznépi dalok gyűjtését indítja el, tankönyveket kompilál, könyvsorozatot tervez, erőfeszítéseket tesz egy tudós társaság megalapítására, s fokozatosan kibontakozik nyelvészeti érdeklődése.

·         Életstratégiája mögött a nemzeti nyelv és irodalom jelentőségében való feltétlen hit áll.

·         Az irodalom ügyével a hazát szolgálja, de egyben meg tudja oldani egzisztenciális gondjait is (nem támogatást, csak kölcsönt kér).

·         Míg Baróti Sz. küzd a másfajta verselés ellen, Révai számára az irodalom általában kínálta a szabadabb élet és a remélt erkölcsi és anyagi érvényesülés útját.

·         A magyar alagyáknak első könyvek (1777). 1782-ben felhívást tesz közzé köznépi dalok gyűjtésére. A klasszikus verselés számára nem szorítja háttérbe a tradicionálisat. Irodalmiságának szerves része a dalköltészet iránti vonzalom. Szerelem nyájaskodásai címmel dalkötetet tervez. Nem elfogult deákos, sőt éppen csak rálép ennek az verselési módnak az útjára.

·         („alagya”= elégia à Révainál a disztichont jelenti). Kötete disztichonokban írott versekből áll.

·         Révai Miklós’ elegyes versei és néhány apróbb kötetlen írásai…c. kötete össz. 3 kötet alagyát tartalmaz az Énekeken és az Áldozat c. színművén kívül.

·         Egyetlen verselési módot használ csak, s verse műfajilag is egyneműek: jószerével csak episztolák, amelyeknek főleg literátus hajlamú barátok a címzettjei.

·         E költemények az irod.-i vagy tudományos term.-ű kapcs.-keresés dokumentumai. E kapcsolatok alapja a nemzeti nyelven írt tudományok ügye.

·         Az első kötetét közzétevő Révainál nem merülnek fel a kortárs nemesi irodalmat átható problémák és általában vett világnézeti kérdések sem (bár hívő katolikus volt). Jellemző e szempontból Mikor Bessenyei György a ’római egyház’ vallására állott c. verse, melyben örömét fejezi ki.

·         Pályakezdőként politikai szempontból sem volt lázadó.

·         Zárt világának középpontjában az irodalom áll.

·         A nemzeti irod. ügyét szolgálva úgy lépett át egy világias életkörbe s alakult át sokoldalú, de az egyh.-iassággal semmilyen kapcsolatban lévő irodalmárrá, hogy lelkében nem ébrednek konfliktusok.

·         A magyar alagyáknak első könyvek egyoldalú, de erőteljes: a nemzeti irodalom mindent elhomályosító, semmivel sem rivalizáló, közömbös fogalomként lép elénk a kötet versiben.

·         Az új módon való verselés az ő esetében a nemzeti irodalom általános ügyéhez kapcsolódó és más irod.-i célokat is kitűző irodalmár egyik tevékenysége, s ezért nem bír kizárólagos jelentőséggel. Az ő verseiben nincsenek vad inverziók és nem próbál ki minden antik sorfajtát. Az egyenletes és színvonalas, csevegő modorban tartott alagyák szerzőjét nem sarkallja a társaiéhoz hasonló verstani ihlet. A h hang msh.-ként való felfogása számára alapvető változtatást hozott a költői minőség szempontjából.

Rájnis József (1741-1812)

·         Kőszegi polgárcsalád, anyanyelve német, magyarul serdülőkorában tanult meg.

·         1757-ben lépett a jezsuita rendbe.

·         1760-ban, Loebenben írja az első magyar nyelvű időmértékes versét: Sanazzaro Velencét dicsőítő kis versét tette át magyar hexameterekbe.

·         Győrben telepedett le.

·         1809-ben Festetich György a keszthelyi Helikon igazgatójává nevezte ki.

·         Az ő pályáját is végigkísérték a konfliktusok, de ezek temperamentumából származtak.

·         Indulatos személység volt, öntelt és különc is.

·         Ő készítette el az első deákos verseskönyvet: Magyar Helikonra vezérlő kalauz. 1773-ban már kész volt, de Horatius tanácsának megfelelően csak 1781-ben tette közé. Így az elsőnek elkészült deákos kötet jelent meg utoljára.

·         Erről tudtak, úgyhogy nem lett belőle vita, mivel számukra az volt a fontos, hogy tradíciót teremtsenek törekvéseik számára.

·         A deákos verselők gondolkodásában a klasszikus módra való versírás jelentősége abban volt, hogy ők legyenek azok, akik megalapozzák és kidogozzák ennek a verselésnek a szabályait a magyar nyelv közegében.

·         Jellemző rá a verstani ihlet. Az ő kötete valóban a magyar deákos verselést megalapozó kötetként készült.

·         E kötet létrehívója és szervezője az „igaz Vers-szerzés” ügye s nem maga a költészet.

·         E 27 költemény főként példa. A címeket mindig megelőzi a poéta közlése: milyen mértéket követve készítette az adott költeményt.

·         A költeményeket egy Meg-szerzés c. rész követi, itt olyan példákat idéz, amelyekből észrevenni, hogy a magyar szólások és közmondások is antik sorfajtákat követve alakultak ki. (Az állítás misztifikáció.)

·         a 67 példát követi a kötet Második Könyve, amely a Regulákat tartalmazza.

·         E regulák megjelenése után felparázslott az ún. prozódiai harc. A Kalauzba bele van kötve egy újabb „Meg-szerzés”, amelyben Rájnis Ráth Mátyásnak a pozsonyi Magyar Hirmondóban közzétett ismertetésére reflektál, sok ingerültséggel.

·         Rájnis tevékenysége a klasszikus verselést megalapozni kívánó tudósé.

·         Költészete alkalomszerű, témáiban nehéz felfedezni a kötői személység jelenlétére utaló kohéziós erőt.

·         A verstan tudósa keresi a témákat s nem a témák késztetik megszólalásra a költőt.

·         Számára is kitüntetett jelentőséggel bír a nemzeti nyelv ügye, viszont nála ennek szolgálatában minden nemzeti jel felértékelődik (pl. a viselet).

·         A nemzeti nyelv és irodalom ügye ekkortájt elsősorban a társ. alacsonyabb néposztályaiból származó értelmiség ügye volt. (Vargafiakhoz) Egy kérkedékeny nemeshez c. epigramma tézise: elődeink közt nem volt különbség. (Pásztori dal)

A prozódiai harc

·         Baróti Szabó együtt kívánna fellépni Rájnissal, de az 1774-ben megtett ajánlat után nem siet munkája közzétételével, mint ahogy nem siet Rájnis sem.

·         A klasszikus triász arra törekedett, hogy újításuk minél kevésbé tűnjék újnak s minél inkább kapcsolódjék hazai hagyományokhoz.

·         A legitimitás számukra fontosabb volt, mint az elsőség kérdése.

·         A legitimáció vágya azonban épp azért olyan erős, mert nem kevésbé erős a distinkció tudata, törekvéseik újszerűségének elhomályosításával az első deákos költők igyekeztek beemelni a hazai irodalomba e verselésnek azt a sajátosságát, hogy ez az „igaz Verselés” (gondolták ők) s ez szólal meg általuk végre megfelelő módon a magyar nyelvű irodalomban.

·         Ők a megszokott helyett hozzák azt, ami eddig sem volt hagyomány nélkül a magyar irodalomban, s ami a magyar nyelv természetének sajátja.

·         A hagyományos verselési móddal szemben elutasítóak.

·         A magyar irodalmat a deákosságra redukáló s minden mást háttérbe szorító szemlélet a deákosokat jellemezte, de kivételek akadtak, pl.: Révai Miklós, aki minden lehetőséget megragadott, hogy a tágas és vonzó irodalmi pályán működhessen.

·         Rájnis és Baróti Szabó számára az irod.-nak nem volt tétje egzisztenciális vagy életmódbeli szempontból, viszont nagyobb volt az erkölcsi tét: az ő mintaadásuk nyomán kezdődik majd el az igazi irodalom korszaka a magy. irod.-ban.

·         Ebben a közös élményben rejlik az ellentét, innen lángolt fel küzdelmük.

·         A prozódiai harc egyik jellemzője az indulatok hevessége és a vita lefolyásának tartalma közti ellentét.

·         Baróti Szabó és Rájnis közötti viszony megromlásától (1774) a nézeteltérés utolsó megnyilvánulásáig (1789) 15 év telt el.

·         Egyszer gyorsul fel a vita menete: Ráth Mátyás a pozsonyi Magyar Hírmondóban, 1781. Szept. 1-jén megjelent bírálatára Rájnis már az ugyancsak 1781-es dátummal megjelent s magában a megbírált(!) kötetben válaszol.

·         A’ Magyar Helikonra vezérlő Kalauthoz tartozó Meg-szerzés ingerült riposzt a Hirmondó-beli bírálatra.

·         Egyébként a pennaháború heves, de lassú küzdelem volt.

·         A felek a történelem előtt s nem koruk nyilvánossága előtt akartak igazságot perükben.

·         A vitázó felek között alapvető kérdésekben nem voltak lényeges eltérés (pl.: mi a hosszú szótag).

·         Másodlagos, de többféleképpen értelmezhető kérdéseken vesztek össze: mivel nem alakult még ki az egységes irodalmi köznyelv, a nyelvjárási különbségek sokkal erőteljesebben voltak jelen az írók nyelvhasználatában, s sok szó, képző, rag volt, amit az ország különböző tájain eltérő módon ejtettek.

·         Gyökeres eltérés az ún. elisio (= egy szó msh.-ra végződik és a következő azzal kezdődik kivethető az egyik msh.) kérdésében volt.

·         Baróti Szabó átvette a latin verselésnek ezt a szokását és az ún. inverziókat (= szórendváltoztatás) is.

·         A fontos a küzdelem tárgya volt. A világi kulturális javak jelentősége megnőtt, s nemzeti kulturális javak ahhoz a jelentőséghez közelítettek, amellyel addig a nem kulturális javak rendelkeztek a nemzet életében.

2.        Az ún. „magyaros” verselés átalakulása

a) A „négysarkú vers”-től a magyar alexandrusig

·         A hagyományvédők és az újítók között tényleges küzdelemre tul.képpen az ún. „négysarkú” verseléssel kapcsolatban került sor.

·         A verses elbeszélés és elmélkedés versformája a 12 szótagos, felező hangsúlyos sorokból álló s négy rímelő sort magában foglaló strófa (= „Gyöngyösi-verselés”).