6. tétel: A KÖLTÉSZET A MINDENNAPOKBAN - BIRÓ F: LILA KÖNYV (294-304. oldal) – Szórakoztató („mesterkedő”) költők. Gvadányi József és Pálóczi Horváth Ádám

·        A század középső harmadától kezdve az irodalom (verses irodalom) szerepe folyamatosan nőt a mindennapokban, amely a civilizációs fejlődés természetes következménye volt.

·        Populáris irodalomról van szó, amelyet falusi papok és kántorok műveltek a közösség szórakoztatására, névnapi, születésnapi és egyéb alkalmakra.

·        Ennek a populáris költészeti ágnak volt egy válfaja: a kollégiumi diákköltészet.

·        Arany János Irányok című tanulmányában írt erről a diákköltészetről, nem túl jó véleménnyel (a művésziesség legcsekélyebb volta nélkülinek tartja ezt a mindennapi gyakorlat általi termékeket.)

·        Bíró szerint (csatlakozva Weöres Sándor és Csanádi Imre véleményéhez) ez korántsem kollégiumi, hanem a vidéki nemesek és értelmiségiek életéhez kötött.

·        Ebben az értelemben mondható, hogy a gazdasági körülmények javulásával növekedett az irodalom szerepe.

·        A növekedés ezeknek a nemeseknek az életkörülményeinek javulásában a legegyértelműbb. Nem szűkölködtek, de elzártan éltek egymástól.

·        Ez a provinciális irodalom nem különíthető el nemesi és értelmiségi rétegre, szociológiailag nem is volt nagy különbség közöttük.

·        A népszerű költészetet egyre műveltebbek végzik.

·        Politikailag és világnézeti szempontból általában közömbösség jellemzi őket, de korántsem jellemzi egyöntetűség őket.

·        Mátyási József radikalizmusa

·        Horváth Ádám világnézetileg nyitott, kivételesen befogadó képes

·        Gvadányi József nemesi konzervativizmusa eredeti és következetes

·        Ezek az írók azonban nemcsak szociológiailag tartoznak egy csoportba, hanem az általuk művelt költészet néhány jellemvonása miatt is.

·        Ez a népszerű költészet a század utolsó évtizedeire megváltozik; a késő barokk populáris poézisből indult ki, de elég távolra kerül attól:

·        A közönség megváltozik, már nem az egykori két szempontot várják el (ünnepek szolgálata és szórakoztatási jellege)

·        A költő alkalmi

·        A régi műfajok is megváltoztak

·        Leglényegesebb a költő státusának megváltozása: nem mindig alkalmi költészetről van már szó; előfordul, hogy kijutnak a névtelenségből, műveik nyomtatásban is megjelennek. A siker a költői becsvágyat is feléleszti.

·        Az öntudat tehát megnövekszik, amellyel összefüggésben van az a megosztottság, hogy a környezet igényeit kielégítő munkák mellett készülnek el a költő halhatatlanságát biztosító nagy művek.

·        Etédi Soós Márton: Magyar Gyásza epikus kompozíció

·        Édes Gergely: Természet könyve antropológiai költemény, amely az emberi szervezet működését írja le

·        Horváth Ádám: Hunniás klasszikus (vergiliusi) és modern (voltaire-i) alapokon nyugvó eposza

·        Meghatározó vonás azonban továbbra is a közönség kiszolgálása

·        A közösségre tekintenek elsősorban és nem a közönségre.

·        Arany János, majd Mezei Márta (Felvilágosodáskori líránk Csokonai előtt című könyvének a Mesterkedő költők című fejezete) jellemezte ezeket a költőket a mesterkedő jelzővel.

·        A műfaji beosztást végezhetünk annak alapján, hogy a költemény 1)szórakoztatási vagy 2)ünnepi célzattal készült.

1)      Szórakoztatásra szántak: ének, verses játék, tréfa, humoros esetek versbefoglalása

2)      Ünnepekre: alkalmi óda, különféle szertartásoknak megfelelő verses elmélkedés

·        Első ránézésre is áttekinthető, hogy különféle közhelyeket vonultatnak fel:

·        Concetto apológiája; klasszicista szólamok; a Kármán-féle eredetiségprogram;

3)      Ezek a költők nem hoztak létre komoly esztétikai értéket képviselő műveket, de igényesés jó minőségű szövegeket alkottak.

4)      Ezek a költők igazán közel kerültek a közönséghez, talán soha nem volt ennyire ott a mindennapi életben a költészet, mint akkor.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

·        ez a vidéki irodalom az értelmiség és a nemesi közös irodalma volt, a megkülönböztető jegyeket nemcsak felesleges, de lehetetlen is megtalálni.

·        Egyrészt az értelmiség is megfogalmaz nemesi elfogultságról tanúskodó tételeket, másrészt pedig az inkább nemességhez sorolható költő fordul a népi énekek felé. Szociológiailag tehát nem tagolható e provinciális, populáris irodalom.

·        Két író/költő estében (Gvadányi és Pálóczi Horvát, akik tehetségükkel, ambíciójukkal kiemelkedetek társaik közül) azonban élesebben megmutatkozik ez a két érték.

Gyöngyösi János (1741 - 1818)

ò        leideni tanulóéveit 1770-ben fejezte be, majd Tordán lelkészként élt és alkotott, majd itt is halt meg 50 év múlva

ò        élete nem volt váratlan fordulatoktól terhes

ò        erőteljes begyvágy sarkallta, ennek ellenére lényegében csak egyházias irodalmat és alkalmi költeményekből áll, költészete, amelyek szórakoztatási, ünneplési célból készültek.

ò        a mintegy 15 év termését Szacsvai Sándor (a kor neves jozefinista újságírója) rendezte egybe és adta ki saját költségein 1790-ben Magyar versek címen, majd ugyanezt kibővítve 1802-ben

ò        Kiterjedt szakmai kapcsolattal rendelkezett, amelyet a versekben megjelenő több mint 70 névből (megrendelői) feltételezhető

ò        a fent említett kötete jelentősen képviselte az erdélyi kulturális életet, másolták és terjesztették költeményeit.

ò        műfajilag változatos megbízásokat kapott:

ò       mennyegzőkre és temetésekre

ò       anagrammák és kronosztikumokat

ò       verses jó tanácsokat

ò        költészetről vallott nézeteinek az alapértéke a concetto, amely a barokkban jól ismert Inventio vagy Találat.

ò        ebből kiinduló ok lehetett, hogy Ráday Gedeon elsősorban ellene írt vitairatot a leoninusról

ò        Gyöngyösi neve emiatt a bírálat, illetve az elkövetkező kor értékelése miatt maradt fent.

ò        Kazinczy és köre szentesítették a leoninus elleniséget és így Gyöngyösi neve a provinciális költők között maradt fent.

ò        bár a kor literátorai működését elítélték, mégis környezete kárpótolta elismerésével

ò        versei meglepően csokonaias jelleget is mutatnak, de bonyolultak és bőbeszédűek és erőltetett inventiójúak

ò        nevetségessé tették az utókor előtt a következő sorai:

ò        "Püspöki drága falat egy papi férjfit alat" ez a sor Tsernátoni Vajda Krisztina mennyegzőjére készült vers egy része.

ò        E kisasszony édesapja püspök volt, innen adódik tehát a püspökfalat, amelyet a vőlegény megkap.

ò        Gyöngyösi sorát félremásolták "alat" szó helyett "alatt", amely ilyenformán pajzán értelmezést nyert.

ò        Bár nem túl izgalmasak ezek a versek mégsem lebecsülendő, ha teljesítménye egy országnyi terület figyelmét folyamatosan leköti.

Molnár Borbála (1760 - 1825)

ò        Sátoraljaújhelyen élt

ò        a kor legsikeresebb írója volt

ò        kiterjedt kapcsolatrendszere volt, életének jelentős részét ezek a kapcsolatok befolyásolták

ò        hírnevét az 1790-es évek első felében megjelent verseivel alapozta meg

ò        első kötete: Molnár Borbála munkáji, 1792, amelyről kalózkiadás is készült (!)

ò        Munkáinak gyűjteményes kiadása 1793-ban jelent meg 4 kötetben.

ò        Szigetvári Iván tanulmányában (Gvadányi Helikoni köre, ItK, 1917) egy összeállítás olvasható Molnár Borbála hódolóinak dokumentumaiból (pl. Édes Gergely a 10. múzsának tartotta és a világ 8. csodájának)

ò        ezt a nagy sikert Bíró Ferenc versei alapján kissé érthetetlennek tartja, hiszen ezek a versek nem túl jelentősek, de az írása természetes, könnyed

ò        párosrímű 12-esekben és leoninusokban írt

ò        valószínűleg híres volt a rögtönzőképességéről

ò        próbát tettek vele: a vármegye elöljárójának asztalán kellett egy verset rögtönöznie, egy 17 éve szüleit nem látó katonának vándortörténetéről

ò        a próbát kiállta, ezen munkája nem lóg ki többi munkáinak sorából minőségileg

ò        első kötetének ihletését szerencsétlen házassági ügye adta

ò        nehéz a művek alapján körvonalazni a kapcsolatot, annyi látszik bizonyosnak, hogy anyja anyagi okokból egy számára gyűlöletes férfihoz kényszeríttette feleségül, miközben ő egy másik fiatalemberrel tervezett házasságot.

ò        férjét gyűlölte, akit álszentnek, hitetlennek nevezte és buja természete mellett hűtlennek

ò        házasságát pokolként írja le, de sem a férfitól való 3 gyerekéről, sem a másik - szeretett - férfiról nem ír többet

ò        élettörténete elmélkedésbe csap át és a szerencsés végkifejletet  (férje 1791-ben meghalt) sem innen tudjuk meg

ò        különböző utalásokból tudhatjuk meg, hogy Molnár Borbála nagydarab nő volt, de nem ez tette alkalmatlanná házaséletre, hanem természete; a társasági életben (versei révén) azonban sikeres volt

ò        Levelezőtársai:

ò        munkáinak nagy részét teszik ki verses levelei, melynek nyomán sátoraljaújhelyi háza kulturális központként funkcionál

ò        több levelezőtársa monogramok mögé rejtette nevét

1.      legelőkelőbb partnere - társadalmilag és irodalmilag - Gvadányi József volt

ò        levelezésük gyakran irodalmiaskodó és feszengő, de amikor eltudnak szerepeikről feledkezni, akkor hangulatos és jelentős leveleket alkottak

ò        Gvadányi megakarta házasítani őt

ò        Gvadányi adta ki episztoláit is 1795-ben Unalmas órákban vagy-is a'téli hosszú estvéken való idő-töltés című kötetben

2.      Újfalvi Krisztina - a kor másik jelentős költőnője

3.      Csizi István- a tokaji strázsamester

ò        1797-ben Pozsonyban jelent meg az "erkölts pallérozását és a szív meg-jobbítását tárgyazó" levelezésük valószínűleg Csizi költségén

ò        pont e levelezés mutatja, hogy bár nem volt tehetséges, de ügyetlen levelezőtársaival ellentétben legalább könnyed volt.

ò        költészete a környezet kulturált szórakoztatását szolgálta, nemcsak a címzettek de a környező baráti társaság is örömét lelte ezekben

ò        Ezt az örömet nehéz megérteni, de valószínűleg a kor más poétikai érzékéből adódik

ò        Molnár Borbála tehetsége az amplifikációban nyilvánul meg:  egy-egy közhely előadása változatos. A téma nem halad, de ügyesen ismétel, az eszméket folyton más és más megvilágításba helyezi

ò        Fő témája a barátság, telítve magasröptű erénnyel és egyéb általánosságok

ò        Olvasmányélményeit is felhasználta: Péczeli József Young fordítását és Voltaire tolmácsolásait

ò        rajongott Batsányi Jánosért, aki valószínűleg segítette is köteteinek megjelenítésében

ò        élete végül abban teljesedik ki, hogy Mikes Anna erdélyi grófnő hívja meg társalkodónőnek, akinél mintegy 25 évig "szolgált"

ò        itt találkozik Kazinczyval 1816-ban, aki egy mondatában emlékezik meg róla, bár Bíró szerint Kazinczy sora nem minden fenntartástól mentes megnyilatkozás

ò        az 1810-20-as évek megváltozott irodalmi világa már nem felel meg sztoikus ízlésének, csökken irodalmi kapcsolata, egyedül Újfalvy Krisztinával tart kapcsolatot

Újfalvi Krisztina (1761 - 1811)

ò        előkelő és tehetős családból származott

ò        Molnár Borbálához hasonlóan egy nem kívánt házassággal szakította meg ifjúkori szerelmi életét

ò        férje Máté János iránt szintén gyűlöletet érzett, végül különváltan éltek (de nem váltak el), így kapcsolatuk nem tudott végleg megromlani

ò        Krisztina majd ápolja is betegségében

ò        Krisztina öccse Sándor emlékirataiban (Emlékiratok Erdélyről, 1854-55) rengeteg érdekes adat.

ò        Sándor átadta Döbrentei Gábornak nővére műveit 1846-ban, de azok elkallódtak.

ò