18. tétel: Berzsenyi Dániel

Szövegek:

§         B. D. Művei, Kis János Emlékezései, kiad. Orosz László (1985.)

§         Versek, kiad. Onder Csaba (1998) (Matúra Klasszikusok)

§         Szgy. 1982. II. 206-233. o.

Szakirodalom:

§         Barta János: Klasszikusok nyomában (1976) 404-415.o.

§         Bécsy Ágnes: „Halljuk, miket mond a lekötött kalóz…” – Berzsenyi-versek elemzése, értelmezése (1985.) àOsztályrészem, Horác, Barátimhoz, Az élet dele, Életfilozófia, Himnusz Keszthely isteneihez, Víg Chloe, A poézis hajdan és most

Barta János: Klasszikusok nyomában:

B. költészetének tárgya: saját élete – egészében. Minden sorának végső alapja: az igazi életkör és az igaz én keresése, ami ugyanegy dolog két oldala.

B. költészete: lebegés igazi és nem igazi lét határán, ujjongó elzárkózás, a megtalált igazi lét szentségében, illetve néma szembenézés a végső valósággal.

Versek, kiad. Onder Csaba (1998) (Matúra Klasszikusok)

ÉLETRAJZI VÁZLAT

Hármas portré

I. 1776-1808

Hetye – gyermekkor, ifjúság

(1776-1788)

1776. május 7-én szül. a Ny-Dunántúli Kemenesalja Hetye nevezetű kis falucskájában (ma: Egyházashetye) jómódú és régi középbirtokos nemesi család egyetlen fiaként. A Berzsenyi család udvarhű, lojális család, rendi magyarságtudattal.

Anyjáról, Thulmon Rozáliáról szinte semmit sem tudunk, 18 éves volt, amikor elvesztette. Apja, Berzsenyi Lajos, műveltsége és jogvégzettsége ellenére sem ügyvédi praxist, sem  politikai tevékenységet nem folytatott, a római klasszikusok olvasgatása mellett gazdálkodással és fia nevelésével töltötte idejét. B-ben mély nyomokat hagytak apjának nézetei és magyarságtudata; életvitelében, természetében sokat örökölt visszahúzódó alkatából. Apja szeme előtt az a természetességeszmény lebegett, amely rousseau-i módon előbb a gyermek testi fejlődésére és megerősítésére helyezte a hangsúlyt, és csak ezt követően jöhetett a szellemi nevelés, a tanulás. A családi hagyomány szerint B. úgy tízéves korában, egy téli estén tanulta meg apjától a betűket, és ezután néhány hét alatt elsajátította az írást-olvasást is.

Sopron – diákévek (1788-1795)

B. 1788 őszén Sopronba került, az evangélikus líceum alsóbb, középfokú tanulmányokra előkészítő osztályába. Diákként Sopronban 7 esztendőt töltött.

A líceumban „az oskolai tudományokban rég izzadókat” ugyan hamarosan beérte, de az iskolai fegyelmet nehezen tűrve nem járt órákra, többször összeütközésbe került az intézet merev szokásaival. Mégis sokat tanult, kiválóan elsajátította a latin nyelvet, megtanult németül, sokat olvasott, főként költői és történeti tárgyú könyveket. Itt ismei meg Horatiust, itt olvassa Kazinczy Gessner-fordításait, az Idylliumikat. Olvassa Ovidiustól az Átváltozásokat és Dugonics András ekkoriban népszerű regényét, az Etelkát. És érinthette az első magyar önképzőkör, a Soproni Magyar Tanuló Társaság szellemi légköre.

Sopronban „a művelt német leányok társaságát is szívesen felkereste”, dalokat, verseket tanult tőlük, Döbrentei Gábor pedig B. szóbeli közlésére hivatkozva azt írja, hogy költőnk „lyrice szeretközni elébb elkezdett, mintsem kellett volna”. Berzsenyi erről az időszakról így ír Kazinczynak A’Tánczok c. verse kapcsán:…

1793-ban Berzsenyi megszökött a líceumból és Keszthelyen katonának állt. Néhány hetes katonáskodás után B. hazaszökött Hetyére, és egy évet otthon töltött. 1794 őszén apja visszavitte Sopronba (ebben az évben halt meg édesanyja). Wietoris Jonathan, a líceum felvilágosult nézetű rektor-professzora B-t „nemes ösztönei alapján” annak ellenére, hogy nem végezte el a szintaxista osztályt, felvette a retorikai osztályba. 1795 júliusában B. végleg félbeszakította középiskolai tanulmányait. Wietoris megjegyzése B. távozása után: „Búcsút vett azzal, hogy vagy joggyakornok, vagy gazdálkodó lesz…Nem mutatott jó erkölcsöket.”

Sömjén – Az önállóság évei (1799-1804)

Berzsenyi 1795 nyarán anyai nagybátyjánál, Thulmon Jánosnál húzódott meg a Somogy megyei Niklán, és mintegy fél esztendeig időzött itt.

Fennmaradt levelei közül az elsőt 19 éves korában, 1795 júliusában írja apjához, majd 1 évvel az újrakezdett iskola, és alig néhány hónappal anyja halála után. Thulmon János megpróbál közvetíteni az apa és a fiú között. 1796 és 1799 között apa és fia együtt gazdálkodnak Hetyén. 1799 májusában Berzsenyi megházasodott, feleségül vette másod-unokatestvérét, a még szinte gyermek, de vagyonos Dukai Takács Zsuzsannát, és önálló életbe kezdett birtokán, a közeli Sömjénben.

Intermezzo: „Nyíredékek” Sömjénben (1803)

Sömjéni tartózkodásuk vége felé vált ismertté B. versíró tevékenysége. Kis János, Kazinczy barátja, a közeli Kissomlyó evangélikus lelkésze, aki maga is poéta volt, versírás közben lepte meg komáját. Kis  B. egy pár versét (köztük a Romlásnak indult…kezdetű ódáját) elküldte Kazinczynak, aki Kisen keresztül az ódák írására bátorította a Kis tanítványának vélt  Berzsenyit.

Nikla – gazda és költő (1804-1808)

1804-ben B. Sömjénről Niklára költözött át családjával. Niklán 1200 hold réttel és szántóval, valamint 40 hold szőlővel rendelkezett. Feleségét gyermekeit szerette, egyszerűen élt, gazdagnak tartotta magát és közönségesnek látszott mindenben.

Kazinczy dicséretét ötévnyi hallgatás követte. B. nem küldött újabb verseket és Kazinczy sem érdeklődött Kis János „felfedezettje” után. A hallgatás okait nem ismerjük. De öt év után B. egy egész életműnyi verssel válaszol, lép a nyilvánosság elé. Feltételezhető, hogy komolyan vette Kazinczy méltatását, és versei jobbításán dolgozott.

II. (1808-1817)

„Én oly kevés embert szeretek ezen a világon…”

Kazinczy pártfogásában

B. 1808 őszén egy kiadásra kész kötettel, vélhetően egész addigi (lírai) életművével jelent meg Kis Jánosnál. Kis az ősszövegek kéziratát a Bécsből Sopronon keresztülutazó Kazinczynak adta, aki magával vitte Széphalomba. Hamarosan évekig (1817-ig) tartó levelezés és barátság kezdődött B. és Kaz. között. Kaz. kitörő lelkesedéssel fogadta táborába B-t.

(A poétai közösség) Az 1808 és 1817 közé eső időszak B. életének legmozgalmasabb időszaka volt. Magányosságának feladásával addigi költészetének vége szakadt. Új költői magatartást vett föl, és írói próbálkozásainak is új formát keresett. Drámaírással próbálkozott (Kupa támadása), prózát írt (Tölcsányi Zsófi emlékezete), fordított (A pók), vallástörténeti tanulmány írásába kezdett (A pogány religiók eredete), de valójában minden új műfaji kísérlete kudarcba fulladt. Az ódák és elégiák költője „költői és világnézeti” irányváltásának egyedüli eredménye az a kialakulni látszó közösségi költőszerep volt, amely episztoláival és elégiáival a felvilágosodás ráció- és tudománykultuszának eszméit hirdette, hozzászólásával részt vállalva az akkoriban átalakuló társadalmi élet körüli diskurzusban. 9 év alatt 33 levelet írt Kazinczynak, ekkoriban lírai ihletést is barátjából merítve. Versei megjelenése után az egész ország közvéleménye előtt is ismertté vált. Életének súlypontja most már jól láthatóan a költészetre helyeződött át. 

(A kiadás) Ennek az időszaknak B. számára legfontosabb eseménye verseinek kiadása volt. 1813-ban adta ki először Helmeczi Mihály. Az első, gyorsan elfogyott kiadást három év múlva követte a második, javított kiadás.

(….)

III. (1817-1836)

Kényszerű önigazolás

B. élete új szakaszába lépett ekkor. A líra átadta helyét a tudományos munkálkodásnak: válaszolnia kellett Kölcsey kritikájára. 1825-ben (8 évvel Kölcsey kritikája után) készült el és jelent meg tanulmánya, az Észrevételek Kölcsey recensiójára, amelyben pontról pontra haladva cáfolta kritikusának vádjait, megerősítve költészetének romantikus vonásait. Országos hírű költő lett, akinek kötelezettségei voltak. Dolgozott a Tudományos Gyűjteménynek (A versformákról, 1826), kritikai leveleket ír (1829 és 1834 között), és 1830-ban, az Akadémia filozófiai osztályán, a vidékiek közül elsőként, rendes taggá választották. 1831-ben jobbágyai fenyegetése és a kolerajárvány elől kénytelen volt Halimbára menekülni. 1833-ban jelent meg akadémiai székfoglalója, a Poétai harmonistika, az első magyar nyelvű esztétika, amelyben (vö. Észrevételek) a romantika ellenében, a „Hellenika” mellett érvelt. Ugyanebben az évben jelet meg A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul címmel írt értekezése is. Tanulmányt írt a kritikáról (A kritika, 1833-35), többször is járt Pesten az Akadémia ülésein, de sohasem akkor, amikor Kölcsey is ott tartózkodott. Döbrenteivel azt tervezte, hogy elkészítik összegyűjtött munkáinak új kiadását. 1836. február 24-én, 60 éves korában halt meg niklai birtokán. Halálára Kölcsey írt emlékbeszédet, amit távollétében Helmeczi olvasott fel az Akadémia ülésén.

§         A pogány religiók eredete és harmóniája: B. befejezetlenül maradt vallástörténeti tanulmánya.

§         A versformákról: B. szerint a vers olyan beszéd, amely vagy a tánc, vagy az ének természetét követi. B. költői gyakorlatában alapvetően két versformát használ: az időmértékest és a hangsúlyos-rímeset. Legfőbb megállapítása az, hogy a metrumos-rímes vers „nemcsak énekel, mint a szabad rímes forma, nemcsak táncol, mint a görög, hanem táncol és énekel”, azaz ezáltal eltávozik a megkövetelt egyszerűségtől. B. sohasem alkalmazta a rímes-metrumos versformát költészetében, és a maga módján másokat is óvott ettől.

§         Kritikai levelek: képzelt személyhez vagy az öregkor egyedüli bizalmasához, Döbrentei Gáborhoz intézett polemikus hangvételű írások, összesen 9 db, amelyekben különféle helyekkel, személyekkel, nézetekkel, bírálatokkal csap össze, főként azonban a nyelvújítás produktumait, nyelvi hibákat bírálva. A legnevezetesebb levele a IV. levél, amelyben egykori Mesterét és barátját, Kazinczy Ferencet értékeli.

§         Poétai harmonistika: B. esztétikai tanulmányainak összefoglalása, az első magyar esztétika. B. a költészet törvényeit keresve azt a fő nézetét fejti ki, miszerint a költészetnek arányosnak és harmonikusnak kell lennie, mintául a görög példát látja. Epigrammája (Schiller) tömör foglalata tanulmányának: „A legfőbbre akarsz törekedni hatalmas erőddel? / A legszélsőbbet se tekintsd azonban tetőnek, / mert tetejére, középpontjára középut emelhet.”

§         A magyarországi mezei szorgalom némely arányairul: B. egyrészt ahhoz a vitához kíván hozzászólni, amely Széchenyi István Hitel c. munkája nyomán indult meg, másrészt, a Poétai harmonistikához hasonlóan, itt is ember és világ összhangjának kérdését vizsgálja ezúttal a gazdálkodás tekintetében. Olyan társadalmi szerkezetet szeretne, amelyben nincsenek ellentétek, ahol „az emberi, közösségi élet tartalmai tisztán, harmonikusan megvalósulnak”. (Józsa Tivadar)

§         A kritikáról: című értekezésében B. szembeállítja a tanító kritikát a perlekedővel, a teljest a hiányossal, a felszínest a mélyrehatóval. Arra a kérdésre, hogy taníthatja-e a kritikus a zsenit, így válaszol: „….”

A kompozíció létrejötte, autoritása, további története

1808: Az őskompozíció

B.1808-ban Kis Jánosra bízta verseskötete kiadatását. E szándék ismeretében véglegesnek tűnő szövegállapotról és elrendezésről beszélhetünk. Azt a Berzsenyit mutatja, aki még „érintetlen” Kazinczy ízlésvilágától, a neológia és a klasszicimus nyelv- és stílusújító hatásaitól. (Berzsenyi Dániel versei. Hasonmás kiadás, szerk. Merényi Oszkár, Bp., 1976.)

Egy lehetséges értelmezés

A kötetfikció hőse költői létmódjának legfontosabb tulajdonsága a hermetizmus, a nyilvánosságtól, a külvilágtól való elzártság (a magány). A csendes mezőben elrejtett költői élet helyét a kompozícióban Arcadiának nevezzük. A hős arcadiai világának tartalmát két élményszféra határozza meg. Az első egy egyéni (Privatum), a másik egy közösségi (Publicum) élményszféra.

1.      A Privatum meghatározó élménye a szerelem és az elmúlás. A Privatum költészete szerelmi (erószi) költészet. A szerelmi költészet költeményei által formált poétikai teret (Erato arany Édenét) Amathusnak nevezzük. Az amathusi világ két teremtő-sugalló erője Cypris (Szerelem) és Camoena (Múzsa); Amathus létértelmezését a szerelem élményéhez társuló elmúlásélmény, a melankólia határozza meg.

A Privatum élményszféráját alkotó versek az Első és a Harmadik Könyvben találhatóak. Elkülönültségük oka a szerelmi élmény megteltségének és megformáltságának különbözősége. Az Első Könyv szerelmi tárgyú versei átéltséget, valóságos vágyat, a Harmadik Könyv azonos tárgyú versei stilizáltságot, „együgyű” szerelmi vágyat mutatnak. Az előbbiben az érzékiség és a hűség-hűtlenség kérdése antik, mértékes versformák segítségével jut kifejezésre (óda), az utóbbiban a tiszta (magánéleti) erkölcsiség („ép lélek”) kap hangsúlyt (dal).

Az amathusi világ terében a szerelem (ami „boldog és boldogtalan” egyszerre) szoros kapcsolatban áll az elmúlás (az idilltől való eltávolodás) gondolatával. Az amathusi világ egyik állandó meditációs helyzete az álmodás és az emlékezés. A (magányos) emlékezés és álmodás meditatív alaphangja mindig elégikus és gyakran bölcselkedő. Míg az Első Könyv amathusi világában az elégikus hanghoz inkább a mélabús alanyi attitűd társul, addig a Harmadik Könyv első felének versei az amathusi ligetet formázzák, ennek hőse a dalköltő „pásztor”, az arcas.

2.      A Publicum világának meghatározó élménye a közösségi erkölcs romlása. A Publicum világát a váteszköltő szóláshelyzete határozza meg. A versek által formált térben ez a szóláshelyzet egy virágzó közösséget állít szembe egy romló közösséggel. A virágzó közösség ép erkölcsének két pillére a pallasi tudás-erény és az apollói (vitézi) virtuserény. A Második Könyvben (immár nem az amathusi, hanem) a közösségi (vátesz) költő képmására lelhetünk.

Mindhárom Könyvben központi szerepet kap az erkölcs. Amathus Első Könyvében a szerelem állandóságának legfőbb értéke a hűség. A Második Könyvben a „veszni tért” erkölcsű közösség vitézi erényeit (virtusát) vesztette el, a közösségi költő a tudás szépségét a jóval egybekötő erkölcsét hangsúlyozza. Amathus magánéleti erkölcse az esztétikai és a morális (ez utóbbi erkölcs és ész párosát jelenti) szép egységét, mint az ép, porból kikelő lélek (a szerelmes és a költő együttes égbe emelkedése az ég és a föld platoni kapcsolatát teremti meg) normatíváját szabja meg.

3.      A kötet és a Könyvek végén (Arcadiára visszapillantva) az elmúlás és az emlékezés elégikus hangján a lírai szubjektum szólal meg, összegző és számvető jelleggel. Lírai szubjektumnak nevezem azt a személyt, aki elrendezte ezt a kötetet, és a kezdő- és végpontján (Ajánlás, Barátimhoz) hősében (annak textusaiban) magára ismerve megmutatja magát.

4.      A kompozíció Negyedik Könyvében már a kötetfikció hősének megváltozott költői létmódját  láthatjuk. Arcadia felszámolódott, az amathusi és a közösségi költészet, megszűnőben, a poézis helyét átveszi a nyilvánosságot vállaló, tudós költő.

A harmadik Könyv lezáró, felajánló gesztusát a 4. Könyv átértelmezi, pontosítja: eszerint szó sincs általában a költészet feladásáról, csak az eddigi, lírai költészet, a „lesbosi lant” hallgat el, hogy átadja helyét egy másfajta költészetnek. Az elzártságot nyitás követi, Arcadia teremtő képességét az oktató szándék váltja fel. A költő átlép egy „társas Amathusba” (Bécsy Ágnes), ahol az elégiát és az ódát a társadalmi élet problémáihoz hozzászóló „harcos” episztola és epigramma váltja fel.

Nyitóversében (A Bonyhai Grotta) a grotta a szelíd Múzsák temploma, az amathusi költészet elismerése, befogadása. Wesselényiben (Báró Wesselényi Miklós képe) az ódai feszültség Arcadia közösségének erkölcsi-hazafiúi eszményét idézi fel. A’Temető pedig a Fohászkodás és az Életphilosophia után, rezignáció nélkül, szinte kihívóan a racionális életszemlélet bölcsességét erősíti meg, immár az Epistolák sajátos felvilágosodás-programját előlegezően.

A’Pesti Magyar Társasághoz és a Vandal bölcsesség fogják közre a többi episztolát.

Döbrentei Gáborhoz: (levél) az őt ért támadásokra ad bölcselkedő választ.

     Dukai Takács Judithoz: költői szerep és alkotói élet látomása

     Vitkovics Mihályhoz: a városi társas élet ideálja jelenik meg.

     Barátnémhoz: személyes hangnem, u.akkor bölcselkedő, oktató hangnem