|
Felvilágosodás XV.
2004.04.13. 15:01
Fülöp Géza: Közönségszervezés, olvasóközönség, olvasmányok
Fülöp Géza:
Közönségszervezés, olvasóközönség, olvasmányok
A közönség fontosságának felismerése. Közönségszervezés a felvilágosodás idején
A felvilágosodás és a reformkor vezető egyéniségei, szellemi és közéleti irányítói - írók, szerkesztők és tudósok, politikusok és művelődéspolitikusok - a köz érdekében, a nemzet és haza, továbbá a társadalmi haladás ügyéért tevékenykedtek, s e közösségi ügynek akarták megnyerni a társadalom egészét vagy egy-egy rétegét. A társadalomban feszülő törekvésekre figyelve alakították ki és fogalmazták meg célkitűzéseiket, majd e célokat mind szélesebb körben tudatosítva és népszerűsítve formáltak közvéleményt, és mozgósították mellettük a lehetséges erőket. A társadalom meghatározóan alakította tehát a szellemi és közéletet, de az irodalom, a tudomány és a közélet is szervezte, formálta és nevelte a maga közönségét, s ezen keresztül a társadalmat. A közönség alakulásához minden korban - a felvilágosodás idején és a reformkorban is - spontán hozzájárultak a szellemi és közéleti események és hatások, de szélesebb körű, szervezett és céltudatos közönségneveléssel Magyarországon a felvilágosodás időszaka előtt nem találkozunk. (A reformáció és ellenreformáció erőinek hasonló törekvései jóval szűkebb körűek, továbbá társadalmi tartalmuk, jellegük és módszereik szerint is mások voltak.) A nemzeti függetlenségért és polgári haladásért folytatott küzdelem sikere most széles rétegek hatékony részvételét, s e rétegek alapos világnézeti, etikai, politikai, tudományos és irodalmi felkészítését tette szükségessé, a közműveltség általános emelését, a társadalmi tudat átalakítását. Erre készültek fel a kor politikai, gazdasági és szellemi vezetői, amikor külföldi olvasmányaik révén a művelt polgári Európa eredményeit elsajátították, s ezért igyekeztek széles körben művelt közönséget nevelni a hazai és külföldi irodalom befogadására.
A tudatos közönségnevelést már a felvilágosodás hazai meghonosítói és szervezői elkezdték. Bessenyei és társai ugyanis az olvasót az irodalmi élet fontos tényezőjének tartják, az irodalmi élet újjászervezése terén nagy szerepet szánnak neki, mint a felvilágosult eszmék befogadójának és terjesztőjének. Ők tekintik nálunk először "publicum"-nak, közönségnek az olvasók összességét, már a XVIII. század végén felismerve az irodalomban betöltött fontos szerepét, amelyet így fogalmaz meg majd Horváth János révén 1922-ben az irodalomtörténet: az irodalom "írók és olvasók szellemi viszonya írott művek közvetítésével", illetve "írók, művek, olvasóközönség: szükségképpen feltételei, tényezői az irodalomnak ..."
Elsősorban műveikkel akarnak közönséget teremteni; Bessenyei, Kazinczy és más társaik még inkább fordításokkal, Kármán már eredeti magyar munkákkal. Fontosnak tartják a kritikát, a kritikai, irodalmi harcokat az olvasók érdeklődésének felkeltésében, továbbá folyóirataikkal is az irodalmat kívánják propagálni, az irodalmi élet eseményeire igyekeznek irányítani a közönség figyelmét.
Új, világi szellemű felvilágosult műveikre kezdetben szűkkörű közönség figyel fel; a főrangúaknak a magyar irodalom és művelődés iránt érdeklődő szűk rétege, a középnemesség töredéke és a kor kis létszámú értelmisége. Ők azonban - amíg a főrendektől elsősorban az irodalmi és tudományos élet anyagi támogatását várják, addig - a teljes "közrendet" olvasóvá akarják nevelni: az egész nemességet, hivatalnokréteget és értelmiséget, a katolikus és protestáns papságot, s az iskolák tanulóit. Kármán és néhányan mások már a hölgyközönség érdeklődésére is számítanak. Feladatukat nehezíti, hogy nemcsak új rétegeket kell megnyerniük, de át kell alakítaniok a feudalizmus kori egyházi, nemesi olvasók többségének konzervatív ízlését is, győzedelmeskedniök kell azon a XVII. századból továbbélő felfogáson, amely csak az erkölcsi vagy tudományos tartalmat közlő könyveket fogadta el hasznos olvasmánynak, az egyéb műveket irodalomalattivá süllyesztette, s amelynek eredményeként még a XVIII. század első felében megjelenő könyvek többsége is tudományos kiadvány, a magyar nyelvűek zöme pedig vallási tárgyú munka volta
Szemben találják magukat az egyházi és világi hatalom ellenpropagandájával és megtorló intézkedéseivel is. Az olvasmányok jelentőségét ugyanis a régi rend hívei is felismerik, s a közönséget a saját eszmevilágukat propagáló művek olvasására igyekeznek rábírni és a számukra ellenséges ideológiát tartalmazó könyvek hatását ellensúlyozni próbálják. A jezsuita Faludi Ferenc Nemes asszony című munkájában pl. óva inti a nőket a regényes, világi témájú szépirodalmi művek olvasásától, mert "hatalmas arsenicum méreg lakik ezekben a könyvekben, már sok lelket ölt meg ... Mennél szebb a könyv, annál jobban ajánlja magát, s többet árt. Nehéz a szüzeknek az eme históriákban szűzen mulatni." Ezért figyelmezteti Faludi a fiatal lány édesanyját, hogy "a fabulás könyveket oly magos polcra tegye, hogy el ne érhesse a kisasszony". Erkölcsnemesítő, "áhétatosságra kisztő" vallásos könyveket ajánl a nők figyelmébe, de a teológiai, filozófiai és a vallás dolgaival tudományosan foglalkozó munkáktól is eltanácsolja őket. A felvilágosult, deista, materialista tanokat terjesztő könyveket is támadja a katolikus egyház. Eleinte, az 1770-es évek előtt még latin, az 1780-as évek közepétől, a felvilágosult írók alkotásainak mind nagyobb térhódítása és népszerűsége miatt már a kiterjedtebb olvasóközönségnek szánt, magyar nyelvű vitairatokat írat ellenük. Így jelent meg - többek közt - Szaicz Leó szervita pap Igaz magyar (1785-1790) és Alexovics Vazul pálos szerzetes A könyvek szabados olvasásáról (1792) című műve. Mindketten a felvilágosodás fanatikus ellenségei. Alexovics vakbuzgó dühvel kel ki könyvében a világi szépirodalom és a felvilágosodás irodalmi termékei ellen egyaránt: "A gonosz könyveken sem értem azokat, amelyek rosszul, gyarlóképpen vannak írva, hanem rész szerént azokat a munkákat, melyek az erkölcsöt vesztegetik, amilyenek p. o. a puha gyengéd versek és költemények, a gyönyörűségre mesterségesen oktató és ingerlő románok, a szerelmes komédiák és a t., rész szerént azokat, melyek a religio ellen támadnak, ... mint az eretnekek írásai, vagy ... mint a libertinusok, szabad-lelkek könyvecskéi. Ezek közül való a nagyobb része a Voltér, Russzó, Bayle írásainak, ... Az oktattatni vágyódó utazó ember; A Jézus-társaságbéli szerzeteseknek Khinából való kiűzettetése s a t." Alexovics, mint az egyetemi templom hitszónoka, prédikációiban is állandóan támadta a felvilágosult nézeteket és képviselőiket az 1790-es években. A haladás korabeli hívei a reakció megtestesítőjét látták benne és gyűlölettel nyilatkoztak róla.
Alexovics Vazulnak és társainak a szépirodalom, a világi irodalom és a felvilágosult művek elleni támadása egyben annak is bizonyítéka, hogy az új irodalom mind szélesebb körben terjed. A könyv most már elsősorban olvasmány, s nem gyűjtőszenvedély tárgya, mint volt gyakran korábban a főrangú könyvgyűjtők számára; olyan olvasmány, amely népszerűsíti az új eszméket vagy világi tárgyú történetekkel szórakoztatja, gyönyörködteti és egyben szervezi, neveli is a közönséget. Bessenyeiék közönségnevelő szándéka kezd tehát valóra válni, az irodalom terjed, az olvasók száma gyarapszik, ízlésük fejlődik. Olyanok még kevesen vannak, akik egy-egy irodalmi mű olvasásakor az író "édes szólása csudálgatásaiban fel-felsikoltoznának", mint Kazinczy tette Báróczi Sándor Marmontelből fordított Erkölcsi meséi felett, de Kisfaludy Sándor szerelmi költészete a XIX. század legelején már az egész közönség kedvenc olvasmánya, országszerte könyv nélkül szavalják és éneklik könnyed, érzelmes verseit. Lényeges változás következik be a közvéleményben Faludi XVIII. századi elutasító álláspontjának megfogalmazása óta a regényes írások, a románok megítélése tekintetében is. Holosovszky Imre 1810-ben megjelent Lelemények című munkájának Jelentésében már "hasznos és szükséges voltukról" szól. Hasznosnak tartja őket, mert "írójuk az indulatok rejtekokait kifürkészi, kifejti a nemes érzelmeket, ... s a közélet tapasztalásának egy drága kincstárát nyitja fel az olvasónak"; és szükségesnek is, mert "a takarékos háziasszony" és "a foglalatos férfi" dolga végeztével, valamint "az ifjú, a leányzó", ha "az élet veszedelmibe hanyatt-homlok rohanni ... nem akar, kedvesen venné, ha egy könyvben mulatságot s kalauzt találhatna". A románok a kor legkedveltebb olvasmányai közé tartoztak, az alacsonyabb ízlésű olvasók is szívesen olvasták őket, s éppen közülük nyertek meg sokakat a magasabb irodalomnak.
Hatékonyan hozzájárult az irodalom közönségének szervezéséhez a Kazinczy vezette nyelvújítási harc is. Vitairataival, támadó pamfletjeivel nemcsak az írókat rázta fel és késztette állásfoglalásra, hanem az egész társadalom érdeklődését felkeltette. Érdeklődést keltett a nyelv és irodalom ügye iránt, olvasási vágyat ébresztett a nemesi rétegek körében is, amelyek II. József németesítő törekvései óta féltékenyen ügyeltek nyelvükre. A nyelv és művelődés problémáját középpontba állítva nemzeti üggyé tette. A nemzeti színjátszás megteremtésére irányuló kísérletek is a felvilágosodás idejére esnek. A színház is népszerűsíti az irodalmat, a színházi publikum az irodalmi művek közönségévé is válik. Kisfaludy Károly műveinek közkedveltségéhez és olvasottságához pl. színházi bemutatásuk nagymértékben hozzájárult. A tatárok Magyarországon című drámájának 1819-es előadása tette őt egy csapásra a közönség kedvencévé, amely aztán könyv alakban megjelent színműveit is szívesen olvasta. Országszerte olyan népszerű író lett, amilyen előtte Magyarországon még nem volt.
Közönségszervező ereje volt a közéletnek és politikának is. A Béccsel szemben álló konzervatív nemesség szívesen olvasta azokat a munkákat, amelyek alkotmányos szabadságának tudatát erősítették és a nemesi ellenállás szellemében fogantak. Ezért voltak nagyon népszerűek Gyöngyösi István költeményei még a XVIII. század végén is, vagy Dugonics András Etelka című kulcsregénye (1788), amelyben - a, régmúlt korba helyezve az eseményeket - tulajdonképpen II. Józsefnek a nemesi kiváltságok ellen irányuló abszolutisztikus uralmát marasztalja el, továbbá Gvadányi Józsefnek a nemzeti függetlenség védelmében írt, de feudális szemléletű művei, köztük első helyen az Egy falusi nótáriusnak budai utazása ... (1790). Ugyanez a réteg volt elsősorban olvasója azoknak a paszkvillusoknak és tömegesen keletkező kéziratos és nyomtatott röpiratoknak is, amelyek a nemesi kiváltságok védelmében íródtak, a királyi hatalom korlátozását követelték, s esetleg az ország gazdasági önállóságának kérdésével is foglalkoztak.
Olvasókörök, klubok
A nemesi ellenállóknál radikálisabb gondolkodású, polgári álláspontot képviselő, részben nemesi, részben polgári származású új értelmiségi réteg alkotja a korabeli olvasóközönség legműveltebb részét - a felvilágosult írók mellett. Ez a réteg kezdetben a jozefinizmus híve volt, s II. József felvilágosult reformjaitól várta az ország társadalmi átalakulását. A francia forradalom hatására tovább radikalizálódott, jakobinusnak vallotta magát és forradalmi úton akarta felszámolni a feudalizmus egész rendszerét. Legtöbb tagja eredetiben olvassa a francia és angol felvilágosodás műveit s a francia forradalom eseményeiről szóló tudósításokat, "a rokon gondolkodásúak egymásra találnak, s túlnőve a szabadkőműves program reformizmusán, kiválnak a páholyokból", és már önálló szervezeti formát hoznak létre politikai törekvéseik megvalósítása és önművelésük érdekében: olvasókörökbe, klubokba tömörülnek. Az ország számos városában keletkeznek ilyen olvasókörök az 179-es évek első felében, Pesten és Budán több is van belőlük, de alakulnak körök Kassán, Késmárkon és Lőcsén, továbbá Nagyváradon és Kőszegen is.
Legnevezetesebb közülük a Budai Olvasókör (a műveltek társaságának - Societas Eruditorum - is nevezte magát), amely 1792-ben alakult meg Berzeviczy Gergely kezdeményezésére, "alapítói közt Hajnóczy, Szentmarjay, Berzeviczy, Verseghy nevével találkozunk s a tagok közt megtaláljuk a fővárosi értelmiség színe-javát", egyetemi tanárok, helytartótanácsi és kamarai tisztviselők (pl. Szecsenatz Jakab, Stettner József, Fodor Ferenc és Lányi Sámuel), ügyvédek, jurátusok és egyetemi hallgatók tartoznak közéjük. Pesten már 1791-ben működött olvasókör, a hajóhíd melletti egyik szabadkőműves házban rendezték be, s tagjai is szabadkőművesek voltak - egy névtelen feljelentő tájékoztatása szerint. A korabeli nemesi ellenzék két vezetőjének, Orczy László kamarai alelnöknek és Abaffy Ferencnek házában ugyancsak összejöttek a kormányzattal szembenálló "elégedetlenkedők".
A vidéki körök tagjai is főként világi értelmiségiek, de Kőszegen "a francia mérget terjesztő olvasókörben" a kerületi tábla néhány bírája és egy ügyvéd mellett klubtag a piarista gimnázium igazgatója és egy patikus is, Kassán pedig akadémiai tanárokon, orvosokon és ügyvédeken kívül néhány kereskedő, de időnként a megyei nemesség néhány tagja is részt vesz összejöveteleiken. Az értelmiség kezdeményezésére alakult s országszerte elterjedt társulások heterogén társadalmi összetételű tagságát a hazai viszonyokkal való elégedetlenség és a megváltoztatásukra irányuló szándék és törekvés tartotta össze. Szenvedélyesen érdeklődtek a francia forradalom és az európai politika eseményei iránt, amíg lehetett, járatták és olvasták a francia forradalom lapját, a Moniteurt, a forradalom különböző irányzatainak röpiratait, Rousseau Társadalmi szerződését (Szentmarjay magyarra is lefordította), Thomas Paine-nek, az amerikai függetlenségi háború és a francia forradalom demokrata résztvevőjének könyvét az emberi jogokról, a materialista filozófiai munkákat, Hajnóczy kéziratos fordításában a jakobinus alkotmányt, a forradalmi és materialista szellemű magyarországi röpiratokat és munkákat (mint Hajnóczy, Laczkovics, Martinovics és mások írásai), s más hasonló tiltott műveket. Vas megye alispánjának jelentése szerint a kőszegi olvasókörben pl. "szabad szellemű újságcikkeket olvasnak fel, bírálják az egyházat és a hittételeket, a francia forradalomról beszélgetnek". A tagok olvasmányaikat mindenütt közösen vitatták meg és ilyen módon magas szintű társadalmi ismeretekre és világpolitikai tájékozottságra tettek szert. Valamennyien eljutottak a feudális alkotmány módosításának gondolatához, de a legradikálisabbak republikánus és forradalmi elveket vallottak, a feudalizmus megdöntését tartották szükségesnek, s részt vettek Martinovics jakobinus szervezkedésében is.
Az olvasókörök, mint a Bécs s részben a fennálló társadalmi rend elleni politikai szervezkedés gócai, titkos egyesülések voltak. Az udvar azonban tudomást szerzett róluk és figyeltette őket. Számos rendőri jelentés és besúgói feljelentés érkezett működésükről, ezek alapján szerzett tudomást az ott olvasott tiltott művekről és az elhangzott beszélgetésekről. E jelentések - amelyek a francia példa alapján rendszerint "kluboknak" nevezik a társulásokat - kezdetben az értelmiség egyre növekvő elégedetlenségéről és az egyetemi tanárok forradalmi kijelentéseiről szólnak, de hamarosan arról is hírt adnak, hogy néhány ember egy-egy házban titkos összejöveteleket tart, ott beszélgetnek és könyveket is olvasnak. A legtöbb jelentés a Budai Olvasökörről tájékoztatja az udvart. Mednyánszky János helytartótanácsos, az udvar hűséges kiszolgálója - ahogy az uralkodónak küldött 1973. november 13-i bizalmas jelentéséből kiderül - csak azért kérte felvételét a Budai Olvasókörbe, hogy a tagok gondolkodását kiismerhesse. A velük folytatott beszélgetést így összegezi: "... amit mondtak, hátrányos Felséged jogaira és az ország alkotmányára, és szemben áll azzal; ahogy az ilyen gondolkozású emberektől nem is lehet mást várni". Érkeztek persze jelentések a vidéki olvasókörökről is. Berzeviczy András alnádort pl. egy 1793 februárjában kelt levél így tájékoztatja egy Sáros megyei titkos összejövetelről: "Gr. Szirmay József pénztárosa december 10-én 10 főnyi titkos összejövetelt látott, ahol a polgárok egy asztal köré ülve könyvet lapoztak." Pergen gróf, a Polizeihofstelle főnöke pedig Ferenc királynak számol be róla, hogy a francia "Freyheitssystem" Magyarországon is hívekre talál, s titkos klubok fáradoznak azon, hogy a veszedelmes mérget terjesszék, sőt ez a tiszai megyékben már be is marta magát.
A felvilágosodás kori olvasókörök tehát olyan politikai társulások voltak, amelyeknek programjában az olvasás és művelődés mint a társadalmi átalakulás eszköze és az osztrák gyarmatosítás elleni harc fegyvere kapott helyet. A köztársasági mozgalom elfojtásával - amelynek e klubok számos vezetője és tagja is áldozata lett - működésük lehetősége megszűnt. A kormányzat azonban a ferenci reakció idején is éber szemmel figyelt és eleve gyanúsnak tartott minden összejövetelt, ami művelődési, olvasási céllal történt. 1800 táján pl. feljelentés érkezett egy szombathelyi társaság ellen azon a címen, hogy jakobinus klubot alkot és felváltva más-más tag lakásán ülésezik. A vizsgálat során a tanúvallomásokból világosan kiderült, "hogy a gyanúsítottak időnként kártyázás vagy olvasás végett találkoznak". Az eljárást megszüntették ugyan ellenük, de József nádor javaslatára - "mivel ilyen fontos ügyben semmit sem szabad elhanyagolniuk" - Chernel Dávid kőszegi kerületi táblai elnököt megbízták, "hogy éber szemmel vigyázzon mindenre, ami Szombathelyen történik és ha valami aggodalmas dolgot vesz észre, azt rögtön jelentse fel". A hatalom urainak emlékezetében tehát élénken éltek még a jakobinus olvasókörök a legsötétebb rendőri elnyomás idején is.
Francia forradalmi lapokat, könyveket és más tiltott és üldözött kiadványokat nemcsak az olvasókörökben lehetett olvasni Martinovicsék mozgalmának vérbe fojtása előtt. Az ellenőrzést kijátszva meghozatta őket némelyik kávéház, könyvkereskedés, szabadkőműves páholy és olvasókabinet is. Korabeli francia forrás írja, hogy a Moniteurt Európa-szerte kedvelik az emberek és különösen Magyarországon sokan olvassák. Az udvarhoz küldött jelentések erről is beszámolnak. Martinovics Ignác - aki egy ideig a bécsi kormányzat titkos megbízottjaként működött - a magyarországi jakobinusokról szóló 1793. szeptember 10-i bizalmas jelentésében írja a rendőrminiszternek: "Az itteni könyvkereskedők kéz alatt demokratikus könyveket szállítanak, ezek a mozgalom híveinek számos párthívet biztosítanak a kormány ellen. ... Az úgynevezett Tuchl-féle pesti kávéházban nyilvánosan olvassák a Moniteurt. Esténként ott több fiatalember jön össze és olvassa. A budai olvasókörben is megvan." A "Tuchl", azaz helyesen "Tuschl-kávéház", mint a Németországból bevándorolt Tuschl Sebestyén tulajdona a XVIII. század végén a legfényesebb pesti, sőt közép-európai kávéház volt. A Pesten megforduló utazók csodálattal emlegették; Ernst Moritz Arndt (1769-1860) német költő és politikai író is felkereste s feljegyezte róla, hogy "az egész service valódi ezüstből állt, a kiszolgálók harisnyában és cipőben jártak és 30 folyóiratot lehetett benne olvasásra megkapni".
A forradalmi érzelmű hazafiak találkozását és forradalmi lapok terjesztését szolgálták tehát a kávéházak is. A felülkerekedő reakció ki is terjesztette rájuk a figyelmét, rendeletileg szabta meg, hogy nem járathatnak irodalmi folyóiratokat, csak cenzorilag engedélyezett hírlapokat. A kávéházak legtöbbje a későbbiek során is jelentékeny művelődési szerepet töltött be a főváros életében. Az értelmiség tagjai, írók, újságírók és tudósok gyakran és rendszeresen találkoztak a pest-budai kávéházakban, ahol olvashatták a hazai és külföldi lapokat. A XIX. század első felének egyik legismertebb budai kávéháza, a Fortuna pl. az 1820-as években a Vereinigte Ofner und Pester Zeitungot, s a Hazai és Külföldi Tudósításokat, valamint Hasznos Mulatságok címmel kiadott irodalmi melléklapját járatta. Az első pesti irodalmi kávéháznak, a Pilvaxnak, a Fiatal Magyarország és a Tízek társasága s a fővárosi radikális értelmiség és diákság reformkori törzshelyének történeti és művelődéstörténeti jelentősége közismert.
Kölcsönkönyvtárak, olvasókabinétek
A fejlődő közönségre és a fokozatosan növekvő olvasási kedvre alapították számításukat azok a magyarországi könyvkereskedők és könyvkötők, akik a XVIII. század utolsó két évtizedében - külföldi minták alapján - kölcsönkönyvtárakat és olvasókabinéteket (Lesekabinéteket) alapítottak. Franciaországban és Németországban a XVIII. században számos kölcsönkönyvtár működött. Franciaországban már 1701-ben találkozhatunk velük, virágkoruk a XVIII. század közepe; a forradalom idején különböző pártklubokká vagy irodalmi szalonokká alakultak át. Amíg a jakobinus olvasóklubok titkos egyesületek voltak és csak elvbarátokat vettek fel tagjaik sorába, addig a kölcsönkönyvtárak csekély kölcsönzési díj (általában napi 1, vagy havi 30 krajcár) ellenében bárkinek rendelkezésére bocsátották állományukat, az olvasókabinétek a kölcsönzés mellett árusították is könyveiket. Ilyen módon tulajdonosaik jövedelemhez, a könyvvel nem rendelkező olvasók pedig az őket érdeklő munkákhoz jutottak hozzá. A legtöbb tulajdonos könyveiről katalógust adott ki a közönség tájékoztatására. A két intézmény tehát - ahogy ezt már a kortárs irodalomtörténész, Pápay Sámuel is felismerte - fontos szerepet töltött be az olvasónevelésben, az olvasási kultúra fejlesztésében a felvilágosodás idején: "... nem minden olvasni szeretőnek vagyon módgya abban, hogy sok könyvet öszveszerezhessen: azért nem lehet tagadni, hogy azon Olvasóbóltok intézete ... igen hasznos a Literatura terjesztésére. Felette megszaporíttyák az Olvasók számát ..."
A kölcsönkönyvtárak és az olvasókabinétek városokban alakulnak. Mivel Magyarországon a korabeli könyvkereskedelem és a városi polgárság többsége is német, az elsők létrehozói főként német könyvkereskedők és állományukat is túlnyomórészt német művek alkotják. Az első alapítások vagy alapítási tervek azokhoz a városokhoz fűződnek, amelyek a polgárosodás terén is élen járnak mint iparosodó és kereskedő városok; így pl. Pest, Sopron, Pozsony vagy Győr.
Kókay György levéltári kutatásai során ráakadt a Pressburger Kundschaftsblatt című, eddig csupán kéziratos feljegyzésekből ismert újság 1781-ben megjelent két számára. A két számban egy Pozsonyban létesítendő olvasókabinétről jelentek meg közlemények. Ez, az eddig ismert legelső olvasókabinétünk megnyitásánál hét évvel korábban tervezett intézmény, amely cenzúranehézségek és az érdektelenség miatt valószínűleg nem valósult meg, német, latin, francia és angol könyvek mellett magyarok kölcsönzését is ígérte olvasóinak. Közönségét egyaránt várta a nemesség, a polgárság és a tanulóifjúság köréből.
A legelső ténylegesen működő olvasókabinétet Gleixner János 1787-ben, II. József felvilágosult uralkodása idején nyitja meg Pesten. 1787-ben már katalógust is ad ki kölcsönkönyvtára kölcsönözhető állományáról Verzeichniss der Bücher, welche in dem Lesecabinet, des Johann Gleixner ... gegen die gewönliche Bezahlung zum Lesen ausgeliehen werden címmel (Pest, 1787). A kölcsönkönyvtárban tiltott könyvek is voltak. Amikor a Helytartótanács 1791. október 1-én kelt rendeletével több pesti könyvkereskedőtől tiltott munkát koboztat el, a vizsgálóbizottság nála, mint kölcsönkönyvtár-tulajdonosnál (Lesekabinets-Inhaber) is talál két ilyen művet (Van den Noot oder Geheime Geschichte der Empörung Belgiens és Romantische Erzä hlungen der Königin Margaretha von Navarra). Márpedig általános szokás volt, hogy a kölcsönkönyvtár-tulajdonosok kereskedésük állományát egyaránt árusították és kölcsönözték az érdeklődőknek, még ha a tiltott könyveket a cenzúra engedélyével kibocsátott katalógusaikban nem is tüntették fel. Gleixner az eljárás során azt vallotta, hogy a két elkobzott könyvet Mahler Fülöp pozsonyi könyvkereskedőtől szerezte be.
Gleixner Jánossal egy időben, 1787-ben Sopronban Kleinod Antal könyvkereskedő folyamodik engedélyért. Kölcsönkönyvtárát már előbb megnyitotta s az engedélykérés kapcsán foganatosított vizsgálat nála is talált tiltott könyveket az állományban. Mégis megkapta a hatósági hozzájárulást, de nyilván nem használta fel, mert Haas Ignác soproni könyvkereskedő rövid idő múlva arra hivatkozva kért engedélyt, hogy a városban nem működik kölcsönkönyvtár. 1788-ban a Doll és Schwaiger könyvkereskedőcég Pozsonyban kiadja kabinétje katalógusát, amely tekintélyes mennyiségű munkát, 1490 tételt tartalmaz. 1790-ben Sopronban nyílik olvasókabinét, Pfundtner Mátyásé. Pfundtner 1794-ben jelentett meg könyvjegyzéket: Verzeichniss der Bücher, in dem Lesekabinet des Matthias Pfundtner in Oedenburg zum Lesen herausgegeben werden. Katalógusa 38 lapon 771 német könyvet tartalmazott, túlnyomórészt szépirodalmi műveket (köztük pl. Goethe Wertherjét, Schiller két fiatalkori munkáját, Lessing és Voltaire műveit), de útleírásokat, filozófiai tárgyú és a francia forradalommal foglalkozó írásokat is. Mindezek a cégek tehát elsősorban német, latin és egyéb idegen nyelvű, főként külföldi könyveket tartanak; számos értékes munkát is: a világirodalom klasszikusait, a francia forradalomról szóló írásokat, tiltott könyveket és szakmunkákat is, magyar műveket azonban nem. A német városi polgárság és legfeljebb a németül tudó magyar lakosság külföldi könyvek iránti igényét elégítik ki, a magyar könyvek terjesztéséből nem veszik ki a részüket, a magyar közönség szervezését még nem vállalják.
Az 1790-es évek környéke az értelmiségi és nemesi-nemzeti mozgalmak időszaka, a magyar nyelv és irodalom kérdése az általános érdeklődés homlokterében áll. Ekkor karolja fel tudatosan a magyar olvasóközönség szervezésének ügyét Péczeli József is, s lapjában, a Mindenes Gyűjteményben - a fejlett polgári országok ("felső országok") példájára hivatkozva - olvasókabinétek alapítását szorgalmazza, rámutatva, hogy ezen intézmények az olvasóközönségnek szellemi, a tulajdonosoknak pedig anyagi hasznot jelentenek: "... Minthogy azokat a sokféle s különböző matériákra tartozó könyveket, melyek minden hónapban szaporodnak, minden különös személynek megszerezni lehetetlen: a végre gondoltattak ki ezek az Olvasó Kabinétok, melyek Felső Országokon csaknem minden városban találtatnak. Aki ilyet állít fel valamely Városban, igyekszik az abba bészerezni mindenféle új könyveket, melyek a különböző ízlésű embereknek gyönyörűséges mulatságot szerezhetnek. A nyomtatásban kiadott laistromokból ki-ki láthattya, melyik könyv néki való, s ki hozza onnan olvasni, s fizet tőle egy krt napjában. Ez az olvasni szeretőknek nagy ösztön, s azonban az Olvasó Kabinét Birtokosa is kikeresi lassankint könyveinek árokat." A későbbiek során a többi korabeli magyar lap, a Hadi és Más Nevezetes Történetek és a Magyar Hírmondó is gyakran szól a kölcsönkönyvtárakról, ismerteti, népszerűsíti őket. Péczeli azonban a hazai olvasókabinétek közül csak a magyarokat propagálja és támogatja. Felismeri, hogy "a haladást 1789-1790-ben már a magyar Lesekabinetek jelentik a németekkel szemben." "Valamig jó és tehetős Hazafijak, Kalmárok, Könyvkötők, vagy mások ezt nagyobb városainkban el nem kezdik, addig nehezen fog bóldogulni Literaturánk: mert ha a Német Könyvárusokhoz bé-adatattatnak is a Magyar Könyvek, csak nem úgy járnak ott, mint azok a tévelygő falusi borjuk, akik Város gulyájába botorkáznak" írja a Mindenes Gyűjtemény 1789-i évfolyamában (II. 118-119.).
Létre is jönnek ez idő tájt azok a magyar kabinétek, amelyeknek a nemzeti kultúra terjesztésében és a magyar olvasóközönség nevelésében van fontos szerepük. Müller Ferenc könyvkötő 1789-ben Győrött felállítja az első olyan olvasókabinétet, amely már nagy szerepet vállal az új magyar irodalom ápolása terén. Németi Mihály könyvkötő ugyanekkor Sopronban eredménytelenül kísérletezik magyar olvasószoba létesítésével. Ő még "nem tudja, hol és kinél kellene minden új magyar könyvet megszerezni?" - írja a Mindenes Gyűjtemény, majd Németivel együtt az érdeklődőknek a következő kissé bizonytalan választ adja: "Mind azoknak, kik e dologban tudakozódtak, csak azt felelhetjük, hogy nagy részeket a Magyar Könyveknek Landerer és Müller Könyvkötő Uraknál meg lehet találni, de sokat ott se." Végül 1792-ben Mossótzi Institoris Gábor megalapítja az első pesti és teljesen magyar állományt tartalmazó olvasókabinétet.
Müller Ferenc 1789-ben kb. 150 magyar könyvvel nyitotta meg győri olvasókabinétjét. A korabeli két magyar lap lelkesen üdvözli az új nemzeti jellegi és a közjót szolgáló intézményt, s Müller áldozatvállalását példának állítja mások elé is. "Vajha legalább minden nevezetes városainkban találkoznék egy buzgó Hazafi, aki e dicséretes példát követné? Az elől forduló csekély alkalmatlanságot a Közjóért elviselhetné" - írja a Hadi és Más Nevezetes Történetek. A Mindenes Gyűjtemény a fenti óhajtást még azzal toldja meg, hogy a magyar olvasókabinétektől a német kölcsönkönyvtárak hatásának az ellensúlyozását is várja: "Nem kellene összedugott kezekkel várni hagy az efféléket mindenütt csak az idegenek csinálják: hanem magunknak kellene iparkodnunk, és az ilyen kabinétokba bészedett Magyar Könyvekkel Nemzetünket az olvasásra csalogatni." Az olvasókabinétből a város olvasni szerető lakóin kívül a szomszéd falvakba is kölcsönöztek. Erről ugyancsak a Mindenes Gyűjtemény tájékoztat, megemlítvén, hogy Müller győri kabinétjéből könyveket "a szomszéd falukba is kihordanak az olvasni szeretők, egy krt fizetvén egy könyvtől minden napra". Az állomány 1791-re 227 kötetre emelkedett. A Hadi és Más Nevezetes Történetek című bécsi magyar lap 1790. január 15-én már arról tudósít, hogy "Győrben is, ahol pedig már inkább el sógorosodtak Hazánkfiai, mint másutt, igen mohón kapják a Magyar Könyvek olvasását". Örömmel szól róla, hogy Müller "idevaló Könyv Tárházatskájában" Báróczy Kasszandráját, Péczeli Young-fordítását, Czirjék Mihály Érzékeny Leveleit, Mészáros Ignác Kartigámját, Révay énekeit olvassák férfiak és nők. A kabinétnek tehát az új magyar könyvek népszerűsítése és terjesztése terén van nagy szerepe. Ugyanez az újság 1791. július 1-én néhány "tanuló deákot", akik "sok magyar könyveket vesznek s olvasnak is" Müllernél, név szerint megemlít. Olvasója volt a kabinétnek Kisfaludy Sándor is, az ő olvasmányai közt főként külföldi írók szerzeményei szerepelnek; olyan klasszikus alkotások, mint Shakespeare, Goethe, Schiller munkái, továbbá az ekkor széles körben divatos Kotzebue, Iffland és mások művei, ami annak bizonyítéka, hogy Müller olvasóboltja, mint az első magyar jellegű kölcsönkönyvtár az új magyar könyvek mellett a világirodalom jeles alkotásait is eljuttatta a magyar vidék olvasóihoz: a győri értelmiség és polgárság tagjaihoz, a város tanulóihoz és a szomszédos falvak lakosaihoz. A kölcsönkönyvtár valószínűleg 1794-ben szűnt meg.
A XVIII. század végi olvasókabinétek közül legjelentékenyebb, anyagát tekintve is legszínesebb és legváltozatosabb Institoris Gábor 1792-ben megnyílt pesti kabinétje volt. Institoris előzőleg a Komárom megyei Bokodon volt könyvkötő, s 1792. június 4-én folyamadott pesti könyvkötői s egyúttal magyar kölcsönkönyvtár-alapítási engedélyért Pest város tanácsához. A tanács 1792. augusztus 6-án a helybeli könyvkötők tiltakozása ellenére megadta számára mindkét engedélyt, de 1792. november 21-én - mivel felszabadító levelét nem tudta felmutatni - részben a könyvkötő céh javára döntött: a könyvkötő mesterségtől eltiltotta és csak magyar olvasókabinét felállítását s magyar könyvekkel való kereskedést engedélyezett számára. Így Institoris lett az első pesti magyar olvasókabinét tulajdonosa s egyben "őt kell az első pesti magyar könyvkereskedőnek tekintenünk".
A Magyar Hírmondó lelkes hangon adott hírt az "igen derék Hazánkfia" magyar olvasókabinétjének megnyitásáról a Kecskeméti utcában, s egyben a magyar tudósokhoz intézett kérését is tolmácsolta: "Kéretteti általam a Magyar Tudósokat, ne sajnálják a most újonnan kiadott, vagy ezentúl kiadandó könyvekből legalább is három nyomtatványokat pénzéért Kabinétje számára megküldeni." Végül bejelentette: "Nem sokára kiadja nyomtatásban a Kabinétjében található könyvek Laistromát." (1973. I. 739-740.) Institoris a három példányból egyet helybeli olvasásra, kettőt pedig kölcsönzésre szánt. A helyben olvasók részére Kecskeméti utcai egyik szobáját rendezte be. 1793-ban Könyvek Lajstroma, melyek Pesten ... Mossóczi Institoris Gábor üjdon állíttatott Magyar Olvasó-Kabinétjában találtatnak címen kiadott katalógusának előbeszédében egy, a nemzeti érzéstől áthatott, a magyar könyv terjesztését nemes hivatásnak tekintő, felvilágosult egyén szól "az olvasásban gyönyörködőkhez". Elmondja, hogy "csekély számú könyvekből" merészelt most "Magyar Olvasó-Kabinétet állítani", de "idővel ... egész tehetségemet arra fordítom, hagy minden hazánkban található ritka és tudós magyar könyveket felkeressek, ... oly reménységben lévén, hogy minden igaz magyar anyai nyelvének díszéért s kedvéért, minden igyekezettel azon lészen, hogy még többekre is törekedő igyekezetemet minden módon segedelmeskedni. és üres óráikat a jó magyar könyveknek hasznos olvasásában töltögetni el nem mulatják".
Az összesen 272 tétel alatt több mint 300 kötetet tartalmazó katalógus anyaga - mondhatni - színmagyar: eredeti, illetve magyarra fordított, "honosított" mű; mindössze 7 idegen nyelvű munka akad benne, de 3 ezek közül is magyar szerző műve. A könyvtár állománya megfelel azoknak a céloknak, amelyeket Instiroris katalógusa előszavában körvonalazott, összeválogatásakor szem előtt tartotta a felvilágosodás kori, polgárosodó pest-budai olvasóközönség legkülönbözőbb rétegeinek az igényeit. A kortárs magyar irodalom termékei mellett megtalálhatók benne a régi irodalom legjobb képviselőinek művei, eredeti és fordított munkák, versek, drámák és prózai írások, népszerű és szórakoztató olvasmányok, valamint tudományos könyvek egyaránt. Az "erköltsi könyvek" közt pl. Pázmány Kalauza, Kempis Tamás több műve, Balassi Bálint istenes énekei, Beniczky Péter Magyar rithmusai, az Officium Rákóczianum, Faludi Ferenc Nemes embere, Péczeli József munkái, sőt nem vallásos mű is szerepel: Bessenyeitől Az embernek próbája. - A "külömbféle versezetek" csoportjában fellelhetők az olyan hagyományos nemesi ízlést kielégítő könyvek, mint az előző századokban is nagyon népszerű Gyöngyösi István minden munkái vagy Dugonics András és Faludi Ferenc költeményei, illetve Gvadányi József Falusi nótáriusa. Fontosabb és nagyobb részét azonban az újabb szellemű irodalmi törekvések képviselőinek művei képezik; pl. a deákos költők: Baróti Szabó Dávid, Rájnis József és Révai Miklós versei, továbbá Barcsay Ábrahám és Orczy Lőrinc közös verses kötete, a Két nagyságos elmének költeményes szüleményei, Péczeli József aesopusi meséi, Szalkay Antal travesztált Aeneise stb. Az eredeti költemények mellett számos korabeli fordítás is szerepel: Voltaire Henriásának két magyar fordítása: Péczeli Józseftől illetve Szilágyi Sámueltől, Verseghy Ferenc Ovidius-fordítása, Vergilius Eclogái Rájnis fordításában stb. - A legváltozatosabb anyagot a "Külömbféle krónikák, történetek, históriák, románok, orvosi s más vegyes könyvek" című nagyon vegyes rész tartalmazza. Itt találhatók meg az új magyar prózairodalom első termékei is, mint pl. Barczafalvi Szabó Dávid Szigvártja, Mészáros Ignác Kartigámja, Szentjóbi Szabó László Kassandrája, Kazinczy Gessner-fordítása, Bácsmegyeyje és a Heliconi virágok, Dugonics Etelkája, Barclay Argenis című államregénye, Jelki András utazása, Kónyi János Democritusa stb.; de a magyar nyelv ügyében írt röpiratok is: pl. Decsy Sámuel Pannoniai Fénikse, vagy Báróczi Sándor Védelmeztetett magyar nyelve; történeti munkák, mint Heltai Gáspár krónikája vagy Szekér Joákimtól a Magyarok eredete; továbbá Werbőczy Tripartituma, de a Fortunátusról szóló széphistória és egy csízió-könyv is; s végül a legkülönbözőbb tárgyú természettudományi és ismeretterjesztő munkák, köztük botanikaiak és orvostudományiak, állattenyésztéssel és földműveléssel foglalkozó, fizikai, matematikai és mérnöki, ásványtani és földrajzi ismereteket tartalmazó könyvek. - Külön csoportban közli a katalógus a drámai munkákat, a "Víg és szomorú játékokat": az első magyar drámaírók művei (Szentjóbi Szabó László: Mátyás király, Etédi Soós Márton: Magyar Penelopé stb.) mellett főként korabeli német drámaírók (Holberg, Lessing, Brühl, Kotzebue stb.) munkáinak fordításait.
Maga Institoris szinte mentegetőzik katalógusa előszavában, hogy kabinétjébe "oly fogású könyveket is kevert, melyek igaz rend szerint abba éppen nem illenek, úgymint: imádságos és prédikációs könyveket, külömbféle bibliákat s más egyebeket". Ezeket azonban eladásra szánta, mert a többi kabinéthez hasonlóan az övé is foglalkozott árusítással. Ez esetben tehát az élelmes tulajdonos üzleti szempontokat tartott szem előtt, de könyvtára ennek ellenére gazdag és változatos gyűjteménye a felvilágosodás kori magyar irodalomnak és tudománynak.
1796-ban Institoris újabb katalógust bocsátott ki, amelynek állománya arról tanúskodik, hogy a Martinovics-mozgalom elfojtása után sem adta fel korábbi elképzeléseit. Kabinétjében továbbra is megtalálhatók a felvilágosodás jeles termékei (pl. Bessenyei Ágis tragédiája, Báróczi Erkölcsi meséi, Tessedik Sámuel Parasztemberének magyar fordítása, Kazinczy Orpheus és Kármán Uránia című folyóirata stb.), könyvtára tehát a haladás ügyének szolgálatát vállalta az elnyomás időszakában is.
Az olvasókabinét közönségéről nem maradtak fenn adatok, de állománya alapján joggal feltételezhetjük, hogy látogatója és olvasója lehetett a pest-budai nemesi és polgári származású értelmiség, az íróvilág és a tanulóifjúság számos tagja. Csokonai Vitéz Mihály pl. 1795-ben, pesti tartózkodása idején gyakran megfordulhatott itt, mert leveleit az olvasókabinét címére küldette. Az Institoris-féle könyvesbolt Institoris Gábor halála (188) után fia, Institoris Károly vezetése idején is a pesti írók találkozóhelye volt. Kazinczy "pesti triászának" tagjain: Szemere Pálon, Vitkovics Mihályon és Horvát Istvánon kívül számos alkalommal részt vett az itt tartott összejöveteleken Döbrentei Gábor és Helmeczy Mihály, s 1810-i pesti törvénygyakorlata idején csatlakozott hozzájuk Kölcsey is barátjával, Kállay Ferenccel együtt. Pesttől való távollétük idején leveleiket ők is az Institoris-könyvesbolt címére küldették. Kölcsey Kállay mellett különösen Szemere Pállal volt közülük bizalmas baráti viszonyban. Évekkel később sóvárogva emlékezett vissza itteni találkozásukra a tőle Erdélybe szakadt Kállay Ferencnek küldött levelében: "Meghalt Institoris is, az ő boltjában jöttünk egyszer össze mindhárman, te, Szemere és én, s úgy hárman együtt soha többé nem voltunk, csak azon nap. Fogunk-e még egyszer így összejönni?" Az Institoris-féle olvasókabinét jórészt értelmiségiekből, írókból összetevődő közönségére enged következtetni Institoris Gábor 1796-ból való második katalógusa is, amelyben - ahogy láttuk - tovább gazdagszik az az értékes irodalmi és tudományos ismereteket terjesztő könyvanyag, amelyben a könyvtár már előbb is bővelkedett. A jó üzleti érzékkel rendelkező tulajdonos nyilván olyan művekkel gyarapította gyűjteményét, amelyek iránt élénk érdeklődést tapasztalt az olvasók részéről, s a szóban forgó munkákat ez időben elsősorban a polgári értelmiségi rétegek olvasták. Nem véletlen, hogy Pápay Sámuel az olvasókabinétek művelődési jelentőségéről szólva külön kiemeli Institoris érdemeit a magyar irodalom terjesztése terén: "Ez okáért megérdemli Mossotzi Institoris Gábor Pesti könyváros, ... hogy hazafiui szép igyekezetéért a neve jó emlékezetben legyen a magyar literaturában".
A XVIII. századi olvosókabinétek a cenzúrarendelkezések értelmében tiltott könyveket nem tarthattak, az újonnan beszerzett munkákat minden esetben engedélyeztetniük kellett a helyi revizorral. A helytartótanács az Institoris-féle kabinétet engedélyező iratában pl. azt is előírta, hogy a tulajdonos a megnyitás előtt mutassa be a már összegyűjtött könyveit. Láttuk azonban, hogy egyik-másik kabinétbe és kölcsönkönyvtárba mégis bekerültek tiltott művek, amelyeket bizalmas ismerősök megkaphattak olvasásra. A Batsányi ellen a Magyar Museum 1789. évi 2. füzete miatt (ebben jelent meg pl. A franciaországi változásokra című forradalmi költemény is) indított eljárás során 1793-ban szó esik egy kassai olvasókabinétről is, amely tiltott könyveket s a Magyar Museum perbe fogott példányait is hozzáférhetővé tette a nyilvánosság számára. Ugyancsak 1793-ban a pozsonyi Weissenthaler és Schwaiger-féle olvasókabinét ellen érkezett feljelentés az ott található nagyszámú tiltott könyv miatt, amelyek közt pl. Helvetius, Hume, Lessing, Mirabeau, Rousseau és Voltaire művei is megvoltak, s ezeket az uralkodóra és a vallásra nézve veszélyes eszméket tartalmazó munkákat bárki olvashatta, korra és nemre való tekintet nélkül. Strohmayer Ignác pesti könyvkereskedő, aki jó külföldi kapcsolatai révén hozzá tudott jutni tiltott munkákhoz, megbízható üzletfeleinek rendszeresen adott el és kölcsönzött engedély nélkül ilyen politikai műveket. Főleg a főúri körökkel tartott szoros kapcsolatot; a főurak inasaikat gyakran küldték hozzá a legújabb francia vagy német könyvekért. Strohmayer ellen, akinek pesti főüzlete mellett Budán és Kassán is volt fiókkönyvkereskedése, a helytartótanács 1791-ben és 1792-ben is indított eljárást tiltott könyvek árusítása miatt. A vizsgálat során fény derült arra is, hogy számos könyvkereskedő jutott ilyen munkákhoz az ő kitűnő külföldi üzleti kapcsolatai. révén. Strohmayer nemes ember lévén többet mert kockáztatni, mint polgári rangú kereskedőtársai. Ugyanakkor mint politikai ágens és rendőri besúgó az udvar bizalmát is bírta. Titkos jelentéseiben beszámol a magyarországi szabadkőművesek tevékenységéről, de üzletfeleiről is, s e jelentések mutatják, hogy a korabeli pesti olvasóközönség még annyira szűk körű volt, hogy Strohmayer minden vásárlóját személyesen ismerte.
A kölcsönkönyvtárak és kabinétek állománya azonban túlnyomórészt engedélyezett munkákból állt, de - ahogy ezt Müller és Institoris esetében is láttuk - olyan művekből, amelyek széles körben terjesztették a felvilágosult eszméket, népszerűsítették a megújuló magyar irodalmat és tudományt. Elsősorban művelődési téren jelentősek, de a korban a felvilágosult műveltség terjesztése és a magyar nyelvűség támogatása egyben politikum is. Nem véletlen, hogy a francia forradalmi szervezkedéstől megriadt kormányzat a cenzúra megszigorításával egy időben betiltja az olvasókabinéteket és a kölcsönkönyvtárakat: 1798-ban az ország 11 városában 16 olvasókabinétet szüntetnek meg, 1799-ben pedig az ország összes kölcsönkönyvtárát. A betiltó rendelet után Institoris Gábor könyvkereskedéssel és előfizetés-gyűjtéssel foglalkozott, sőt néhány munkát is kiadott. A könyvkereskedést - láttuk - már mint olvasókabinét-tulajdonos is művelte; 1796-ban megjelent második katalógusa egyben kereskedelmi célú könyvjegyzék is volt, feltüntette az állományában található művek árát is. 1804-ben könyvkereskedői jogot is szerzett, s üzlete ekkor "Institoris és fia" céggé alakult át. Halála után, 1808-tól fia, Institoris Károly egyedül vezette a könyvesboltot. Ő az 1810-es évek elején szintén kölcsönkönyvtár-alapításra gondolt, az engedélyt is megszerezte hozzá, de üzlete hamarosan csődbe jutott s emiatt tervezett kölcsönkönyvtárát sem nyithatta meg.
Az uralkodó csak 1811-ben engedélyezi újból kölcsönkönyvtárak létesítését. Szigorúan megszabja számukat, működési területüket, állományukat és jellegüket, így akarván biztosítani, hogy a fennálló rendre ne jelenthessenek semmiféle veszedelmet. A királyi rendelet értelmében Magyarország területén helytartótanácsi engedéllyel mindössze négy kölcsönkönyvtár működhetett: Pesten kettő, Budán és Pozsonyban egy-egy. Nyitásukra csak kifogástalan hírű, politikailag megbízható, elegendő vagyonnal rendelkező és kellő irodalmi műveltségű egyén kaphatott engedélyt, kötelezvény és meglehetősen magas óvadék ellenében. Előírta a rendelet, hogy milyen könyveket köteles minden kölcsönkönyvtár beszerezni és milyeneket szabad tartania, hogy "az olvasóközönség ízlése nemesedjék" és a könyvtár "művelés emelését" szolgálja. Kötelezően beszerzendő volt bizonyos számú jó történeti, statisztikai, természetrajzi, földrajzi stb. mű az osztrák monarchiáról, a legkiválóbb latin és görög klasszikusok, továbbá a "kifogástalan" német és francia klasszikusok munkái, válogatott gyermekkönyvek, ifjúsági iratok és erkölcsi írások felnőttek számára. Szabad volt tartani bármely cenzorilag engedélyezett könyvet, ilyen külföldi munkákat is. de a szabadon választható könyvek száma nem haladhatta meg a kötelezően előívottakét az állományban. A kölcsönkönyvtár katalógusa a regényeket nem közölhette külön csoportban, csak más szórakoztató művekkel együtt, s a szórakoztató könyvek száma alacsonyabb kellett hogy legyen a tudományosokénál. Aki tiltott könyvet tartott a kölcsönkönyvtárban, annak az engedélyét azonnal visszavonták.
A könyvállomány ilyen szigorú megszorítása mellett is szükségesnek tartotta a rendelet még külön az olvasók számontartását és ellenőrzését is. A könyvtártulajdonosoknak az előfizetőkről pontos jegyzéket kellett vezetniök, tanulóknak csak tanári, gyerekeknek pedig csak szülői engedély ellenében kölcsönözhettek. Kimondotta továbbá a rendelkezés, hogy a felállítandó kölcsönkönyvtárak "sem nyilvános olvasóteremmel, sem pedig tudományos egyesülettel nem kapcsolhatók össze".
Az újból engedélyezett kölcsönkönyvtárak nem is használják a későbbiekben az "olvasókabinét" elnevezést. E megszorításokkal a hatóságok azt akarták elérni, hogy a kölcsönkönyvtárak az olvasószobákhoz hasonlóan ne válhassanak az ott találkozók politikai vitafórumaivá, továbbá meg akarták akadályozni tiltott munkák olvasását az olvasószobákban. A Martinovics-mozgalom előtti olvasókabinét-tulajdonosok ugyanis a tiltott könyveket rendszerint az olvasószobáikban megjelenő bizalmas ismerősöknek engedték át helyben olvasásra, ilyen művek kölcsönzésére - az esetleges szigorú megtorlás miatt - nem nagyon mertek vállalkozni.
Mindezek a megkötöttségek a felvilágosodás előtti időszak olvasmányaihoz hasonló könyvféleségekre: elsősorban tudományos, vallási és erkölcsi munkákra kívánták irányítani az olvasók figyelmét. A rendelkezés - ahogy Sashegyi Oszkár találóan megfogalmazza - híven tükrözi a reakció célját: "statisztikai táblázatokkal és gazdasági szaktanácsokkal akarták a közönség irodalmi érdeklődését kielégíteni és így a közhangulatot lehetőleg veszélytelen zónában tartani. A politikai és filozófiai-világnézeti irodalom megsemmisítésével, a szórakoztató irodalom korlátok között tartásával akarták ... az alattvalók szívét a ,veszélyes felhevülésektől' megőrizni..."
Az 1811. március 26-án kelt s a kölcsönkönyvtárak számát városonként szigorúan előíró helytartótanácsi rendelet értelmében Pesten elsőként Müller József kért és kapott engedélyt 1811. május 14-én kölcsönkönyvtárának megnyitására. Megbízhatóságáról két főrangú egyén, gróf Batthyány Vince és gróf Sándor Vince kezeskedett. A város német nyelven olvasó polgári és értelmiségi rétegeire számított elsősorban, mert kölcsönzési szabályzata és túlnyomórészt német nyelvű, magyar könyvet egyáltalán nem tartalmazó állományának 3678 tételt számláló katalógusa is németül jelent meg. Vállalkozása nem bizonyult eredményesnek, annyira ráfizetett, hogy kölcsönkönyvtárát 1815 végén kénytelen volt bezárni. Müller könyvtára csődjét maga is előre látta. Gyenge üzleti eredményei miatt már 1812-ben könyvkereskedői jogért folyamodott a helytartótanácshoz, amelyet 1813. február 13-án meg is kapott. Könyvkereskedése kölcsönkönyvtárának megszűnése után is sikeresen működött, halála (1842) után özvegye és fia, Müller Adolf, majd két fia: Müller Adolf és Gyula vezette tovább.
A második Pesten engedélyezett kölcsönkönyvtár jogáért ugyancsak 1811. május 14-én a korábbi olvasókabinét-tulajdonos Institoris Gábor fia, Institoris Károly könyvkereskedő folyamodott, s arra való tekintettel, hogy előbb atyjának is volt kölcsönkönyvtára, az engedélyt ez év szeptember 10-én meg is kapta. Jellemzően arra, hogy a helytartótanács milyen szigorúan ragaszkodott a kölcsönkönyvtárak engedélyezett számához, ugyanekkor Leyrer József kérését elutasította. Institoris anyagi nehézségei miatt kölcsönkönyvtárát hosszabb idő után sem tudta azonban megnyitni, s ezért 1813-ban azt kérte, hogy a korábban elutasított Leyrerrel társulva alapíthasson kölcsönkönyvtárat, s ehhez ugyancsak megkapta a hozzájárulást. Közben azonban annyira eladósodott, hogy 1814-ben csődeljárást indítottak ellene, s így a tervezett közös vállalkozás is meghiúsult.
Leyrer József Institoris e csődjének köszönhette, hogy - sikertelen korábbi kísérletei után - végül is ő nyithatta meg Pesten a második kölcsönkönyvtárat 1811-ben a helytartótanács engedélyével. Ő, aki előzőleg bécsi könyvkereskedő volt, 1799-ben kapott Pesten könyvkereskedői jogot. Üzlete hamarosan tönkrement, Leyrer eladósodott, 1806-ban kereskedését zár alá helyezték. Az elárverezéstől anyósa mentette meg, aki kiegyezett a hitelezőkkel. Leyrer ezután gondolt anyagi ügyei rendbehozása és üzlete fennmaradása biztosításának érdekében pesti kölcsönkönyvtár alapítására. Már 1809-ben engedélyt kért erre, de - mivel ekkor még érvényben volt a kölcsönkönyvtárakat betiltó 1799-i rendelet - a helytartótanács kérését elvi okokból elutasította. 1811-ben - ahogy láttuk - Institoris engedélye miatt nem kapta meg a hozzájárulást Pesten, 1812-ben pedig Ivanics Zsigmond előzte meg Budán, és eredménytelen maradt az Institoris-Leyrer-féle tervezett közös vállalkozás is 1813-ban. 1813-ban egyébként Kilián Károly soproni könyvkereskedő is elutasító végzést kapott azzal az indokolással, hogy Pesten már működik a két engedélyezett kölcsönkönyvtár.
Leyrer József az 1815-ben elnyert kölcsönkönyvtár-nyitási engedély birtokában sem tudott azonban számottevő könyvkölcsönzési tevékenységet kifejteni. Előzetes anyagi csődje miatt ugyanis olyan súlyos helyzetbe került, hogy a minden kölcsönkönyvtár tulajdonos számára kötelező 400 forintnyi biztosítékot csak számos hatósági felszólítás után tette le, a váci siketnémák intézetének járó évi 150 forintot pedig szegénységére való tekintettel 75 forintra leszállítva is csak 1818-ig volt képes fizetni, 1819-től már nem. Nyomorúságos körülményei miatt kölcsönkönyvtárának állománya is rendkívül szegényes volt, 1824-ben alig számlált többet 500 kötetnél, amelyből - a kölcsönzés mellett - árusított is. Erb Frigyes korábbi hannoveri tisztviselő, amikor a pesti városi tanács 1823-i pesti kölcsönkönyvtár iránti kérelmét elutasította, a helytartótanácshoz intézett fellebbezésében többek között szintén arra hivatkozott, hogy "Leyrer kölcsönkönyvtára egészen jelentéktelen". Az 1838-i árvíz a vállalat könyvkészletét és berendezését teljesen elpusztította, Leyrer maga súlyosan megbetegedett, s ezért 1840-ben kereskedését és kölcsönkönyvtárát egyaránt átadta fiának. Az ifjabb Leyrer József azonban 1841-ben a 400 forint biztosítékot sem tudta kölcsönkönyvtára után befizetni, így csupán a könyvkereskedést tartotta meg, s a fennállása alatt mindvégig csak tengődő Leyrer-féle kölcsönkönyvtár ezzel megszűnt.
A Budán engedélyezett egyetlen kölcsönkönyvtár megnyitására Ivanics Zsigmond budai könyvkereskedő kapta meg a helytartótanácsi hozzájárulást s kölcsönkönyvtárát 1817. január 15-én nyitotta meg. 1816. december 22-én kelt német nyelvű közleményében - amely a Vereinigte Ofner-Pester Zeitung 1816. december 29-i számában jelent meg - adott előzetes tájékoztatást kölcsönkönyvtára leendő megnyitásáról a Várban, Budán. "Ez a kölcsönkönyvtár a tudományok minden szakából tartalmaz könyveket, különböző nyelveken", értesíti "a nagyrabecsült és tisztelt könyvbarátokat".
Ivanics Zsigmond az 1848 előtti hazai könyvkereskedők egyik legszínesebb és legképzettebb egyénisége: bölcseletet és jogot tanult, s törvényszéki gyakorlaton is részt vett. Jeles bibliofil volt, aki a könyvekkel tudományosan is foglalkozott, és sok régi magyar és magyar vonatkozású munkát hozott vissza külföldről Magyarországra. Ugyanakkor 1810-ben, majd 1842-ben megjelent könyvkereskedői katalógusában kevés a magyar könyv, túlnyomórészt idegen nyelvű munkákat árusított. Előbb Bécsben volt könyvkereskedő, Budán 1801-ben kapott könyvkereskedési engedélyt, de üzletét itt csak 1807-ben nyitotta meg. Főként régi könyvekkel kereskedett, az ő könyvesboltja volt a legelső magyarországi antikvárium. 1815-ben tanácsi hozzájárulással Pestre helyezte át az üzletet, amely - az előírások értelmében - csak régi könyveket árusíthatott. Ivanics rendezte Magyarországon az első könyvaukciókat 1836-ban és 1837-ben. 1844-ben halt meg. Bár Budán csak 1817-ben nyitotta meg kölcsönkönyvtárát, az engedélyt jóval előbb megkapta, mert 1812-ben Leyrer József kérését miatta utasították el. Még a megnyitás évében, 1817-ben kiadta kétnyelvűen, magyarul és németül kölcsönkönyvtára 1. számú lajstromát, amely pedagógiai és filológiai könyveinek a jegyzékét tartalmazta; összesen 1992 tételt: a pedagógiai szakban 181, a filológiaiban pedig 1811 tétel szerepelt. A 181 pedagógiai mű közül mindössze 28 magyar nyelvű (18 fordítás, 9 eredeti munka, 1 több szerzős kiadvány), s az 1811 filológiaiból (a nyelveket és az írás történetét, az általános nyelvtudományt, a kritikát, a nyelvtan- és olvasókönyveket, a nyelvtanítást, a szótárakat, a régi klasszikus és újabb nemzeti irodalmakat sorolta ide Ivanics) is csak 205 (110 eredeti és 95 magyarra fordított munka).
Katalógusa előbeszédében így vall a könyvanyag összeállításáról: "... egyéb Igyekezeteim között, mindenek felett arra törekedtem, hogy minden régibb és újabb Nemzeteknek Literaturájikból, minden Tudományokra tartozó könyvek közül a leghasznosabbakat ... szerezzem meg ... Ámbár pedig legfőbb nagy Figyelmemet arra fordítottam légyen is, hogy könyvgyűjteményemben leginkább olyatén legfontosabb könyvek találtassanak, mellyek a Tudományok minden Nemeinek Elősegítésére és Gyarapítására tartoznak: mindazonáltal elegendő számmal fognak a legcélosabb Választással olyatén hasznosan Mulattatók is találtatni, amelyek az elfáradt Elmének Megvidámítására, különösen pedig, a Gyönyörködtetés mellett a Szív Formálására, szelíd erkölcsű Érzéseknek s jó Indulatoknak felgerjesztésére, és azáltal a belső Boldogság Megszerzésére céloznak". Ivanics tehát elsősorban a tudományok és hasznos ismeretek terjesztését tekintette kölcsönkönyvtára feladatának, de fontosnak tartotta az olvasók nemes szórakoztatását is. Az előbeszéd legvégén a katalógus következő és már munkában levő darabjainak megjelentetését ígéri, ezek azonban sohasem láttak napvilágot. Pedig nagy könyvállománnyal rendelkezett, a Pest városi tanácsnak egy, a helytartótanácshoz intézett 1824-i jelentéséből kitűnik, hogy ekkor több mint 5000 értékes könyv van a tulajdonában.
Ivanics kölcsönkönyvtárának további állományára megjelent könyvkereskedői katalógusai alapján következtethetünk. Pesti antikváriumának 1842-ben kiadott jegyzékében (Catalogus Librorum apud Sigismundis Ivanics, Bibliopolam Pestini, in Platea Sebastiani Nro 289. Apposito pretio in Conv. Mon. venalium) pl. a pedagógiai és filológiai szakon kívül a következő ismeretterületekre tartozó könyveket ajánlja vásárlóinak: irodalomtörténet, teológia, jogtudomány, orvostudomány, filozófia, matematika, természettudomány, gazdaságtan, földrajz és történelem, szépművészet, politika.
Ivanics - ahogy szóltunk róla - 1815-ben engedélyt kapott, hogy budai könyvkereskedését Pestre helyezhesse át, azzal a kikötéssel, hogy új könyveket és folyóiratokat nem árusíthat, csak antikvárkönyvekkel kereskedhet. Ennek alapján 1817-ben - nem sokkal budai kölcsönkönyvtára alapítása után - megnyitotta Pest első antikváriumát és 1818-ban már budai kölcsönkönyvtárának Pestre való áthelyezéséért folyamodott. Kérését azzal indokolta, hogy Pesten Müller József kölcsönkönyvtárának megszűnte óta csak Leyrer Józsefé működik, ő maga pedig pesti könyvkereskedése mellett budai kölcsönkönyvtárával nem tud megfelelően foglalkozni. 1819-ben e kérése is teljesült, de kölcsönkönyvtára Pesten sohasem nyílt meg. 1844-ben - nem sokkal halála előtt - a helytartótanács saját kérésére visszaadatta neki a 400 forint biztosítékot, s ugyanakkor visszavonta tőle a kölcsönkönyvtár-alapítási jogot.
Ivanics Zsigmond Budáról való távozása után, 1818-ban Burián Pál nyitott itt, a Vízivárosban könyvkereskedést, majd kölcsönkönyvtárt. Burián Pál "üzlete valóságos Minerva-templom volt, melyben találkoztak, érintkeztek és konferáltak a tudomány emberei". Tekintélyét és hírnevét a régi könyvek iránti szeretetének és jeles hozzáértésének köszönhette, könyvkereskedésében ugyanis - Ivanicséhoz hasonlóan - főként antikvármunkákat árusított. Budai könyvesboltját és kölcsönkönyvtárát az 1830-as évek elején feleségére hagyta, ő Nagyváradon, majd Kolozsvárott lett könyvkereskedő. Kölcsönkönyvtárának 1819-ben és 1820-ban három részben kiadott, majd hat pótjegyzékkel kiegészített katalógusa összesen 2044 tételt tartalmaz, de túlnyomórészt német műveket, mindössze 48 magyar nyelvű könyvet, ezek többsége is fordítás.
Bár a helytartótanács általában mereven és szigorúan ragaszkodott az 1811-i rendelet előírásaihoz s a három város (Pest, Buda és Pozsony) engedélyezett számú kölcsönkönyvtárán kívül minden más kezdeményezést megtiltott, egy-egy kivételes esetben mégis engedékenynek mutatkozott. Schwaiger András például 1813-ban Győrött nyithatott kölcsönkönyvtárat. Pozsonyból költözött Győrbe, s 1809-ben alapított ott könyvkereskedést a városi hatóság hozzájárulásával. 1813 decemberében nyitotta meg kölcsönkönyvtárát könyvkereskedése mellett, könyvtára állományáról, működéséről és közönségéről azonban semmi közelebbit nem tudunk. 1852-ben - ahogy ez a győri megyefőnöknek a főispánhoz küldött és a Győr megyében található sajtóval összefüggő vállalkozásokról szóló jelentéséből kiderült - fennállt még a Schwaiger-féle kölcsönkönyvtár Schwaiger Philibert (Schwaiger András utóda) tulajdonában.
Klapka Károly József temesvári nyomdász és könyvkereskedő, Klapka György 1848-49-es honvédtábornok atyja, 1816-ban Temesvárott kapott engedélyt kölcsönkönyvtár alapítására. 1807 óta nyomdája, majd nyomdája mellett könyvkereskedése működött a városban. Klapka még 1816-ban kiadta magyar könyveket egyáltalán nem tartalmazó könyvtárának német nyelvű katalógusát, majd 1817-ben a katalógus kiegészítését. A könyvjegyzékben 2497, kiegészítésében újabb 1054 példány szerepel: az egész állománynak mintegy 95%-a német, 5%-a pedig latin nyelvű munka. Klapkának 1826-tól Aradon is volt nyomdája. 1830-ban temesvári és aradi vállalkozásait is átadta Beichel Józsefnek. Ő maga tevékenyen bekapcsolódott a közéletbe: 14 éven át Temesvár polgármestere, az 1825-27-i és az 1832-36-i pozsonyi országgyűlésen a város követe volt. 1841-ben "közhasznú nyilvános tevékenységéért" magyar nemességet kapott.
A számuk és helyük, valamint az állományuk összetétele szerint korlátozott XIX. század eleji kölcsönkönyvtárak nem tudtak betölteni olyan fontos művelődéspolitikai, magyar irodalomterjesztő és olvasónevelő funkciót, mint elődeik a XVIII. század végén. Számukkal együtt csökken a jelentőségük és látogatottságuk, korábbi szerepük megszűnik s megváltozik egész jellegük. Az országra nehezedő politikai elnyomás, a művelődési és irodalmi élet visszaszorítása - a konkrét tiltó rendelkezésektől eltekintve is - hátráltatta fejlődésüket. Nem történnek olyan közéleti és kulturális események, amelyek közönséget toboroznának számukra, a korabeli időszaki sajtó sem propagálja őket olyanképpen, mint első hírlapjaink. Fenntartásuk a kiszabott anyagi terhek miatt gyakran nehézségekbe ütközik, a tulajdonos könyvkereskedők nem vagy nehezen tudják kifizetni a biztosítékot, mint pl. Institoris Károly vagy Leyrer József is, esetleg csődbe jutnak és lemondanak a jogukról, ahogy Müller József, más esetben nem használják fel a megszerzett engedélyt, mint pl. Ivanics Zsigmond sem Pesten. A XIX. század első negyedének kölcsönkönyvtárai sok tekintetben inkább a legelső magyarországi német kölcsönkönyvtárakhoz és olvasókabinétekhez hasonlóak, s nem a győri Müller Ferenc- és a pesti Institoris Gábor-féle magyar irodalom- és műveltségterjesztő s közönségszervező intézmények folytatói. Jellegük minden tekintetben németes, ahogy német jellegű a korabeli magyarországi könyvkereskedelem is, amelyhez szorosan kapcsolódnak. Állományuk katalógusát és kölcsönzési szabályzatát minden kölcsönkönyvtár-tulajdonos németül jelentette meg, az egyetlen Ivanics Zsigmond kivételével, aki kétnyelvű: német és magyar nyelvű könyvlajstromot adott közre. Német szerzők műve, vagy német nyelvű munka az állomány túlnyomó többsége, mellettük nagy számban vannak más idegen nyelvű (latin, francia, angol, olasz stb.) könyvek is; nagyon kevés viszont a magyar alkotás, a legtöbb gyűjteményben magyar könyv egyáltalán nincsen. Müller József 3678 tételt tartalmazó katalógusában 3466 tétel a német, 31 a latin, 181 a francia, olasz és angol nyelvű munka, magyar nyelvű könyvet nem ajánl az olvasóinak. Ivanics Zsigmond könyvtárában vannak ugyan magyar nyelvű művek, de ezek az egész könyvanyag nem egészen 12%-át alkotják csupán, 1992 kötetéből mindössze 233 magyar nyelvű, az 1759 idegen nyelvű kötet a következőképpen oszlik meg; német 862, latin 709, francia 119, olasz 29, angol 18, görög 6 és egyéb 16. Burián Pálnál is rendkívül alacsony a magyar munkák száma; a 2044 kötetből mindössze 48 (2,3%). A könyvek zöme német nyelvű: 1807 db; van még 138 francia, 43 latin (illetve latin-görög) és 8 angol kötet. Magyar nyelvű munkák csak katalógusa pótjegyzékében szerepelnek; ezeket tehát később szerezte be, esetleg az ilyen irányú művek iránt is megnyilvánuló érdeklődés kielégítésére. Klapka József temesvári kölcsönkönyvtárában ismét nincsenek magyar könyvek, de idegen nyelvű anyaga sem olyan változatos, mint az előbb ismertetetteké. Csak német és latin nyelvű munkákat tart; 3551 kötetének 95%-a német, 5%-a latin nyelvű.
Kölcsönkönyvtáraink tehát a polgári és nemzeti fejlődést szolgáló magyar nyelvújítás és irodalmi megújulás időszakában elsősorban a németnyelvűség és a latinság ápolói és terjesztői. Németül és latinul (s kisebb mértékben néhány más idegen nyelven) értékes és színvonalas irodalmat, progresszív társadalmi és politikai eszméket, komoly tudományos eredményeket és közhasznú ismereteket is eljuttatnak olvasóikhoz, de csak az e nyelveket ismerőkhöz. A magyar irodalmi és művelődési törekvéseket csak kismértékben és nagyon korlátozott keretek közt szolgálják. Erre kényszerítik őket az ismert hatósági előírások, de ezt sugallja a tulajdonosok üzleti érdeke is. Elsősorban a hazai német polgárságra és a német, latin, vagy egyéb idegen nyelveket ismerő magyar értelmiségi, polgári és nemesi rétegre számítanak, mint olvasóközönségükre, a csak magyarul olvasó szélesebb rétegeknek keveset nyújtanak. Igaz, hogy az e rétegekből kikerülő olvasók száma ekkor rendkívül alacsony még, de éppen a kölcsönkönyvtárak, mint ezen időszak egyetlen nyilvános, közművelődési könyvtárjellegű intézményei lennének alkalmasak, hogy magyar könyvanyaguk céltudatos fejlesztésével és tudatos propagandával minél több egyént szervezzenek olvasóvá közülük. A tulajdonosok ezt a hazafias és nemzeti célú irodalomterjesztést és közönségszervezést, a szélesebb magyar társadalmi rétegek műveltségének emelését általában nem vállalják, vagy csak másodlagos feladatuknak tekintik.
A korszak hazai kölcsönkönyvtárai közül tehát csak Ivanics Zsigmondé s mellette Burián Pálé tartott magyar könyveket. Burián Pál, aki a könyvkölcsönzést csak mellékfoglalkozásnak tekintette könyvkereskedői tevékenysége mellett, főként széles körben népszerű, szórakoztató munkákat ajánlott olvasóinak. Idegen nyelvű könyvanyagának s a tulajdonában levő 48 magyar nyelvű könyvnek nagy része is az irodalomnak ebbe a válfajába tartozik. A színvonalasabb magyar irodalomból elsősorban a nemesi közönség körében kedvelt régebbi és újabb munkák (pl. Gyöngyösi István, Faludi Ferenc, Gvadányi József és Kisfaludy Sándor művei szer
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
