Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

(Μихаил Булгаков: Мастер и Маргарита)

ÉLETRAJZ

Ø      1891-ben született Kijevben

Ø      apja a Kijevi Hittudományi Főiskola professzora volt

Ø      1916-ban orvosi diplomát szerzett és néhány évig vidéken praktizált

Ø      1921-ben költözött Moszkvába

Ø      1924-ig újságíróként dogozik, később tárcái és novellái jelennek meg, népszerű íróvá válik

Ø      1930-tól a Moszkvai Művész Színházban dolgozott, mint segédrendező, dramatizálja a Don Quijote-t, színdarabjait bemutatásuk után rendre betiltották

Ø      fő témája (főleg az utolsó tíz évben) a hatalom és a művész viszonya, ill. a valóság és a művészet összefonódása volt (ezt a témát dolgozta fel többek között a Bíborvörös sziget c. színművében, a Színházi regény-ben, a Puskin utolsó napjai-ban és a Molière c. drámájában is, A Mester és Margaritá-ban is megjelenik → a Mester nem jelentetheti meg regényét)

Ø      további művek: A fehér gárda, Kutyaszív, Jegyzetek a mandzsettámon, Sátániáda,

A REGÉNY KELETKEZÉSE

Bulgakov már 1929-ben elkezdett dolgozni a regényen. Évekig formálta, csiszolta, számtalanszor átírta, 1930-ban elégette a kéziratot, a megmaradt vázlatok alapján azonban három év múlva újra nekifogott a regény megírásának, és haláláig dolgozott rajta.

{Kisebb ellentmondásokból egyes filológusok arra következtetnek, hogy a munkát nem tudta befejezni.

> Falernum: a bor, amelyet Azazello kínál Margaritának és a Mesternek az utolsó fejezetben, vörös → „mely mindent vérszínűre fest”, Azazello azt állítja, ez az a bor, amelyet Poncius Pilátus is ivott. A bor színe fontos volt Bulgakov számára, mint szimbólumot használta fel a regényben. Pilátus egy kancsó bort tör össze az oszlopcsarnok mozaikpadlóján, később a foltot újra meglátja, a bor színe a vért jeleníti meg. A Falernum viszont eredetileg fehér bor, így Pilátus és Afranius beszélgetésében :

„ - Nagyszerű ez a bor, prokurátor, vajon milyen fajta… Nem Falernum?

  - Nem, Caecubus, harmincéves – válaszolta barátságosan a helytartó.”

A regény utolsó fejezetében viszont megmaradt a Falernum elnevezés…

  > Jesua származása: Jesua a második fejezetben a prokurátor előtt Gamalából valónak vallja magát, a huszonhatodik fejezetben viszont Pilátus álmában úgy gondol rá, mint en-nisrai koldusra. (En-Nisra → Názáret)}

A regény végül 1966-ban jelent meg nyomtatásban, szinte azonnal lefordították angol nyelvre, rövid időn belül rengetetg országban jelent meg. Magyarul először 1969-ben adták ki.

FORRÁSOK

Bulgakov rengeteg különböző forrásból dolgozott, a legtöbb anyagot az „ókori” (evangéliumi) fejezetekhez gyűjtötte, ezeket a részeket pontos ismeretekre alapozta.

Ø      Ernest Renan: Jézus élete, (innen eredeztetik az evangéliumi fejezetek meglehetősen racionális megjelenítését)

Ø      F. W. Ferrar: Jézus Krisztus élete, (innen vehette Bulgakov az ókori Jerusalaim érzékletes leírásait)     

Ø      Brookhaus – Efron – enciklopédia, (az ördöggel, a démonológiával kapcsolatos ismereteit innen meríthette)

Ø      David Friedrich Strauss: Jézus élete,

Ø      Arthur Drews: A Krisztus – mítosz,

Ø      M. A. Orlov: Az ember és az ördög kapcsolatainak története

A REGÉNY

„regény a regényben, lélektani regény a fantasztikusban”

SZERKEZET:

Három cselekményvonulat:

1. a Sátán kalandjai Moszkvában - kerettörténet
2. a ’20-as, ’30-as évek Moszkvája (viszonylag reális ábrázolásban) - kerettörténet
3. Poncius Pilátus egy napja (az „ókori” fejezetek: 2., 16, 25., 26.)

Az első és a második cselekményvonulat egy helyen és egy időben játszódik le, összemosódnak, a harmadik különálló egység, csak a regény végén, az utolsó fejezetben érintkezik az első kettővel, amikor a Mester felszabadítja Pilátust)

Három értékszint:

1. a törvény etikája

Képviselői: Berlioz a kerettörténetben (a szovjet ideológia szószólója, a szovjet törvények betartása miatt követeli Hontalantól, hogy versében jelenítse meg az egyik alapigazságot, hogy Jézus sohasem létezett) Pilátus az „ókori” fejezetekben (a törvény értelmében ítéli halálra Jesuát, mivel az kétségbe vonta a császár hatalmát)

 

2. az alkotás etikája

Képviselői: a Mester a kerettörténetben (a hatalom számára lehetetlenné teszi, hogy műve megjelenjen, hogy kimondja az igazságot) (talán!!!) Lévi-Máté az „ókori” fejezetekben

 

3. az igazság etikája

Képviselői: Hontalan Iván a szatirikus fejezetekben (miután elmegyógyintézetbe zárták, megtisztult, szembesült az igazsággal, hogy rossz költő, azonosul a Mesterrel és művével, bizonyos tekintetben Lévi-Máté tükörképe) Pilátus az „ókori” fejezetekben (csak a regény végén szabadul meg szenvedéseitől) Az igazság csak vezeklés útján érhető el, a hiteles tudásért meg kell szenvedni.

 

Két regény:

A két regény a kerettörténet (első és második cselekményvonulat, Moszkva) és Poncius Pilátus története. A két regényt a stílusbeli, ritmikai és ábrázolásmódbeli kontraszt teszi egy egésszé.

A kerettörténet:

Ø      stílus: A fejezetek szövete gazdag, csillogó, mozgalmas. A leírás részletgazdag, komikus elemek tarkítják a cselekményt és a szöveget is.

Ø      ritmus: A szöveg nem ritmikus.

Ø      ábrázolásmód: Szatirikus, a szövegen erősen érezhető az elbeszélő jelenléte. (E/3)

Az „ókori” fejezetek:

Ø      stílus: Áttetsző, ünnepélyes. A leírás szűkszavú, a részletek többnyire homályban maradnak, ami viszont mégis megjelenik, az a végletekig pontos és kidolgozott mind történetileg, mind a szerkezet szempontjából (a légió leírása, Heródes palotájának megjelenítése, az oszlopcsarnok és Jerusalaim képe, a viseletek vagy a Getsemáné-kert leírása → források!) A párbeszédek rövidek, csak a lényeg hangzik el.

Ø      ritmus: Az „ókori” fejezetek előtt egy-egy szinte zenei ritmusú fél mondat vezeti be a történetet. Jelenésként, álomként ábrázolja Bulgakov ezeket a fejezeteket. (Az első fejezet végén Woland kezdi mesélni Pilátus történetét Berlioznak és Ivánnak: „- Nem kell ide semmiféle bizonyíték – vágta el a professzor, és halkan folytatta, miközben idegenszerű kiejtése furcsa módon eltűnt: – Mi sem egyszerűbb: a tavaszi Niszán hónap tizennegyedik napja…”, a tizenötödik fejezet végén Iván álmodja meg Jesua kivégzését: „De a madarak hamarosan elhallgattak, és Ivan azt álmodta, hogy a nap már délutánba hajlott a Koponyahegy fölött, amely hegyet kettős őrlánc vett körül…”, a huszonnegyedik fejezet végén pedig Margarita kezdi olvasni a Mester kéziratainak lapjairól a történet befejezését: ’… Margarita, ha kedve tartja, akár hajnalig böngészhet a kéziratban, csókolgathatja lapjait, és olvashatja kedvenc mondatai: „A Földközi-tenger felől érkező sötétség eltakarta a helytartó szeme elől a gyűlölt várost…”’)

Ø      ábrázolásmód: Szatírának nyoma sincs ezekben a fejezetekben, mivel a szatíra mindig minősít, és mindig ítélkezik, ez pedig feltételezi az „ítélkező”, az elbeszélő jelenlétét. A szatírából mindig kihallatszik a szerző hangja, Bulgakov pedig inkább arra törekedett, hogy láthatatlanná, észrevehetetlenné tegye az elbeszélőt ezekben a fejezetekben, hogy semmi ne álljon a cselekmény és az olvasó közé.

MÍTOSZOK

A regény történetére vetített mítoszok közül a két legfontosabb:

1.              a Faust-legenda: A kerettörténetben jelenik meg a Faust-mítosz, de a moszkvai élet groteszk, szatirikus jellege a mítoszokat sem kíméli, pedig azt a célt kéne szolgálniuk, hogy a ’20-as, ’30-as évek Moszkvájának kisszerű „valóságá”-ban valamiféle magasabb rendű értéket és igazságot mutassanak fel. Moszkva azonban magával rántja az igazságot a mocsokba, a pokol itt nyílik meg, megjelenik az ördög, de a Mester és Margarita lassan ráébrednek hogy a pokol maga a város, nevetséges, kisszerű csalások és hazugságok pokla. Groteszk világ, ahol még az is megtörténhet, hogy a Sátán (Woland) szolgáltat igazságot az embereknek.              A regény mottója Goethe művéből származik és leginkább Wolandra vonatkoztatható („Az erő része, mely örökké rosszra tör, és örökké jót művel.”). Párhuzamot vonhatunk Woland és Mephisto alakja között is, Margarita pedig Margit képe, az örök nőé. A Sátán báljának jelenete a Walpurgis éj mása, és Misa Berlioz felidézi Berliozt, a zeneszerzőt, akinek Faust elkárhozása című operáját Bulgakov jól ismerte.

2.              az evangélium: Az „ókori” jelenetekben fontos, de nem csak a vallásos iratok irodalmi megjelenését szolgálja, sokkal inkább apokrif irat, az evangélium racionális értelmezése.

A KÉT REGÉNY SZEREPLŐINEK PÁRHUZAMAI

Pl.:

Ø      Alekszij Mogarics – Júdás (felbérelt pénzéhes gonosztevők)

Ø      Berlioz – Kajafás (az ideológia szolgái)

Ø      Hontalan Iván – Lévi-Máté (követők)

FŐBB SZEREPLŐK:

Mester – A neve nem derül ki. Sapkájára hímzett „M” betűről lehet felismerni (fekete alapon sárga betű). Írt egy regényt Pilátusról, de a hatalom megakadályozta abban, hogy kiadja, így önként bevonul az elmeklinikára, ahol csak néhanapján hozza a szívbajt az ápoltakra, mivel néhány álkulcs segítségével a rácsos ablakokon át közlekedik a kórtermekben és szobákban az esti pihenő alkalmával. Szerelmes Margaritába, gyűlöli a regényét és az egész világtól megundorodott. Végül megárt neki egy korty Falernum, felszabadítja a saját maga teremtette Pilátust és örök nyugalmat nyer a Sátán jóvoltából.

Margarita – (Teljesebb nevén Margarita Nyikolajevna) Férjes asszony, aki szerelmes a Mesterbe (és a regényébe), és nem tudja elképzelni, mi történhetett kedvesével, mert már hosszú ideje eltűnt. Végső kétségbeesésében elvállalja a háziasszonyi szerepet a Sátán bálján, hogy a bál utáni kívánságával (ha kell) feltámassza a Mestert. Sajnos (Woland szavaival élve) „az irgalmasság néha álnokul, váratlanul behatol a legkisebb résen is”, Margarita azt kéri báli szerepléséért cserébe, hogy egy Frida nevű kísértetnő mellé ne tegyék oda minden éjszaka a zsebkendőt, amivel gyermekét megfojtotta. Woland felvilágosítja, hogy ezt ő maga is elintézheti, így a második kívánsága is teljesülhet, amiben azt kéri, hogy azonnal varázsolják elé a Mestert. Ez megtörténik, a régi lakást is visszakapják, ahol boldog napokat töltöttek együtt, majd távoznak az élők sorából…

Woland – A Sátán (vagy Messire) , aki Moszkvába érkezik, és igazságot szolgáltat két embernek… Üres idejében fellép a Varietészínházban (mint a fekete mágia professzora) és megrendezi évi rendes tavaszköszöntő bálját a Szadovaja utca 302/b-ben.

Fagót – A Messire kíséretéhez tartozik, néha karnagynak vallja magát, igen jól tud fütyülni…

Behemót – Kandúr, a Messire kíséretének tagja, aki előszeretettel vált jegyet a moszkvai villamoson, ha kell, karmol és fejeket távolít el megszokott helyükről (pl. a Varietészínház konferansziéjának becses kobakját a nem kevésbé becses nyakáról).

Azazello – Rémisztő külsejű figura, ő is a Messire kíséretének tagja, postásnak és céllövőnek kiváló, selyemfiúként nem válna be…

Mihail Alexandrovics Berlioz – Egy „vonalas” főszerkesztő, aki mellesleg roppant művelt, csak az ítélőképességével van baj, nem ismeri fel a Sátánt, ha előtte áll. Meg is lesz e hanyagságának méltó büntetése, a villamos Woland ( a szürke ruhás idegen, a konzultáns, a fekete mágia professzora, az ördög, stb.) jóslata szerint lefejezi, így már a harmadik fejezet legelején kénytelen elhagyni a regény lapjait…

Hontalan Iván (Ivan Nyikolajevics Ponirjov) – Tehetségtelen költő, aki bérbe írja verseit Berlioz lapjának, és valahogy mindig az sül ki a verseiből, hogy Jézus létezett. (Berlioz ezzel nem ért egyet, nem is veszi meg a verset…) Egy kalandos találkozás, Berlioz balesetének megtekintése és egy szürke ruhás idegen őrült üldözése után az elmeklinikán köt ki, ráébred, hogy rossz költő, megtér a Mesterhez és soha többé egy sort sem ír.

Sztyepan Bogdanovics Lihogyejev – A Varietészínház igazgatója, akit egy átmulatott éjszaka után egy furcsa idegen ébreszt a lakásán (ahol a néhai Berliozzal lakott együtt, aki tragikus hirtelenséggel távozott a harmadik fejezetben a regényből), a Szadovaja utca 302/b számú ház 50-es számú lakásában. Az idegen (Woland) egy aláírt szerződéssel jelenik meg az igazgatónál, kicsit magához téríti, majd mivel szüksége van az egész lakásra nagyszámú kíséretének elhelyezéséhez, rövid úton Jaltára „hipnotizálja a még mindig zilált igazgatót. Utóbbi még tesz majd néhány kísérletet, hogy visszajusson Moszkvába, ezek a próbálkozások rendre csődöt mondanak…

Ivan Szaveljevics Varenuha – A Varietészínház adminisztrátora, később a jaltai táviratok miatt eltűnik és a hírhedt lakásban (Szadovaja 602/b) vámpírrá (vagy ilyesmivé) változtatják, meglátogatja Rimszkijt, bevádolja Lihogyejevet, további sorsa ismeretlen.

Grigorij Danyilovics Rimszkij – A Varietészínház gazdasági igazgatója, sietősen távozik Moszkvából egy kísérteties éjszakai kalandot követően (éjfél körül meglátogatja őt a már átváltoztatott Varenuha, aki megpróbálja bevádolni Lihogyejevet, hogy a táviratokat egy részeg távírdász segítségével egy Moszkvához közeli Jalta nevű étteremből küldi, lebukik, mivel nincs árnyéka, meg akarja ölni a már amúgy is halálra rémült Rimszkíjt egy vámpírnő segítségével, de a szomszéd kakas közbeszól…).

Bengalszkij – Egy túlbuzgó konferanszié a színházból, aki a Messire és kíséretének előadásán leszerepel és megfosztják fejétől egy kis időre (Behemót hathatós közreműködésével), amire ő heveny szkizofréniával reagál, és az elmeklinikán köt ki (mint már oly sokan e regény szereplői közül).

Nyikanor Ivanovics Boszoj – A Szadovaja utca 302/b ház lakóbizottságának elnöke, és mint ilyen, korlátlan hatalommal bír Moszkvában, Woland jóvoltából azonban valutaügybe keveredik, börtönbe kerül, majd ő is csatlakozik az elmeklinika ápoltjaihoz…

Natasa – Margarita szolgálólánya, aki követi úrnőjét a boszorkányok közé, meglovagolja az egyik disznóvá változtatott szomszédot.

Pilátus – A regény tulajdonképpeni főszereplője, megszenved az igazságért, a Mester szabadítja fel sok-sok év után.

Jesua – Ha-Nocri, a vándorfilozófus

Marcus, a Patkányölő – Egy kegyetlen százados a Villám-légióból, arcát elcsúfította egy germán. Ő korbácsolja meg Jesuát.

Lévi-Máté – A krónikás.

Kajafás – Főpap, a Szinhedrion első embere.

Afranius – A titkosszolgálat embere. (A csuklyás, aki megjelenik Pilátus palotájában.)

Júdás – Keriath városából származik, besúgó, az olajfaligetben leszúrják.

Nisza – Júdás szeretője.

A FEJEZETEK CÍMEI:

ELSŐ KÖNYV

1.      Ne álljunk szóba ismeretlenekkel

2.      Ponczius Pilátus

3.      A hetedik bizonyíték

4.      A hajsza

5.      A Gribojedovban történt

6.      Szkizofrénia, amint megjósoltatott

7.      Egy gyanús hírű lakás

8.      A professzor és a költő párviadala

9.      Korovjov tréfái

10.  Jaltai hírek

11.  Ivan tudata kettéhasad

12.  A fekete mágia és leleplezése

13.  A hős megjelenik

14.  Hála a kakasnak!

15.  Nyikanor Ivanovics

16.  A kivégzés

17.  Nyugtalan nap

18.  Peches látogatók

MÁSODIK KÖNYV

19.  Margarita

20.  Az Azazello-krém

21.  A repülés

22.  Gyertyafényben

23.  Bál a Sátánnál

24.  A Mester kiszabadítása

25.  Hogyan próbálta a helytartó megmenteni a keriáthbéli Júdást

26.  A temetés

27.  Az 50-es számú lakás pusztulása

28.  Korovjov és Behemót utolsó kalandjai

29.  A Mester és Margarita sorsa beteljesül

30.  Itt az idő!

31.  A Verébhegyen

(Az „ókori” fejezetek a kiemelt címek.)