Bölcsész-kávézó
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Felvételihez
 
Hasznos
 
Ha másképp nem megy...
 
Kereső
 
Számláló
Indulás: 2004-04-12
 
idő
 

websas.hu  

 
Mikor, hol? (programok)
Mikor, hol? (programok) : X. Lengyel Filmszemle a Művész moziban

X. Lengyel Filmszemle a Művész moziban

  2004.05.14. 15:03

2004. május 20-22., Művész mozi (1066, Budapest, Teréz krt. 30.)

A Budapesti Lengyel Intézet és a Budapest Film 2004. május 20. és 22. között tizedik alkalommal rendezi meg a Lengyel Játékfilm Szemlét, amely ebben az évben a Lengyel Intézet fennállásának 65. évfordulójára szervezett programsorozatba illeszkedik. „A mi hangunk” című válogatás idén kivétel nélkül fiatal lengyel rendezők az elmúlt két év során készült alkotásait tartalmazza. Ahogy Takács Malgorzata programkoordinátor a Lengyel Intézet részéről elmondta, szinte ez az egyetlen lehetőség arra, hogy az új lengyel filmek bemutatkozzanak a magyar közönségnek.

Elmondható, hogy 15 évvel a rendszerváltás után a lengyel film jól érzi magát. A lengyelek végre újra megnézik a saját filmjeiket, a közönségfilm és művészfilm fogalma pedig közelít egymáshoz- mondta Takács Malgorzata, aki a bemutatandó alkotásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy bár egytől-egyig közönségfilmek, szemben a lengyel kritikusok néhány évvel ezelőtti állításával, nagyon is komolyan ábrázolják a mai lengyel valóságot. Egyedül a Jan Jakub Kolski Pornografia című filmje készült irodalmi adaptációnak Witold Gombrowicz azonos című, filozofikus-erotikus regénye alapján, azonban a filmben megjelenő eszmék és elvek még ma is érvényesek. A rendező saját bevallása szerint a regényt hagyományos megközelítéssel szinte lehetetlen filmre vinni, ezért meglehetősen merész módon nyúlt a témához és végül sikerült egy minden szempontból különleges filmadaptációt készítenie.

A fesztiválon a közönség öt játékfilmet, valamint két lengyel animációs filmet tekinthet meg a közönség három estén keresztül a Művész mozi Bunuel termében, eredeti nyelven, magyar fordítással. A rendezvény nyitófilmje Andrzej Jakimowski Hunyd le a szemed (Zmruz oczy) című alkotása, amely egy kislány és az egykori tanára között szövődött, különleges barátságot mutatja be. A rendező úgy nyilatkozott a filmről, hogy talán leginkább a magyar közönség számára lesz érthető, hiszen a magyarok széles látókörűek, humoruk és múltjuk pedig hasonlít a lengyelekéhez.

Edward Kłosiński alkotása a Várható időjárás (Pogoda na jutro) Lengyelországban az utóbbi húsz év problémáinak, választásainak, etikai dilemmáinak ábrázolása egy eredeti személyes életúton keresztül. A filmek között szerepel még Marek Koterski A bolond egy napja (Dzień ¦wira) című alkotása, amely számos díjat nyert a lengyelországi fesztiválokon, valamint Jacek Bromsky groteszk vígjátéka, a Niko¶ Dyzma karrierje (Kariera Nikosia Dyzmy).

Program:

Május 20. csütörtök

19.00 : Zmruż Oczy (Hunyd le a szemed)

Május 21. péntek

18.45 : Kariera Nikosia Dyzmy (Niko¶ Dyzma karrierje)

21.00 : Pornografia (Pornográfia)

Május 22. szombat

18.45 : Pogoda na jutro (Várható időjárás)

21.00 : Dzień ¶wira (A bolond egy napja)

 
Általános olvasó
 
Kult
 
Folyóirat olvasó
 
ELTE-BTK hasznos
 
G-portálok
 
Kontakt
 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön